Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Matolcsy György elmondta, most mire készülhetünk

Matolcsy György elmondta, most mire készülhetünk

A monetáris fordulat, a jegybanki kamatcsökkentések és a monetáris kondíciók tartós lazításának köszönhetően 2013 óta 1600 milliárd forint, ebből 2017-ben 600 milliárd forint kamatmegtakarítása keletkezett az államnak - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

A jegybankelnök a Mérlegen az elmúlt 8 év - Figyelő TOP200 gazdasági konferencián kiemelte:

a kormány és a jegybank intézkedései 2010 óta 12 nagy gazdasági fordulatot generáltak, és most elindították a tizenharmadikat, a versenyképességi fordulatot.

Matolcsy György szerint az elmúlt 8 évben, főleg annak első éveiben Magyarország gazdaságtörténeti léptékű eredményeket ért el, a reformok egyszerre stabilizálták a gazdaságot, segítették a növekedési fordulatot.

Ismertetése szerint a 12 gazdasági fordulat három nagy fordulat részeként következett be. Az ország 2010-től költségvetési fordulatot hajtott végre, ennek részeként a kormány átalakította az adórendszert. A következő nagy fordulat az adórendszerben valósult meg az egykulcsos szja bevezetésével és a családpolitikai kedvezmények beépítésével. A munkát terhelő adók helyett a fogyasztási adók irányába tolódott el a teherviselés - jelezte Matolcsy György.

Kiemelte, hogy az adóváltozások munkavállalásra, magasabb teljesítményre és tanulásra ösztönöztek. Ennek eredményeként a munkanélküliség rekordalacsony szintre süllyedt, a foglalkoztatottság pedig nagymértékben javult.

Az államháztartási fordulat során 2012 óta pozitív az elsődleges költségvetési egyenleg. Az államadósság területén is jelentős csökkenés volt, és az ország kikerült a túlzott-deficit eljárás alól - emlékeztetett.

2013-tól monetáris politikai fordulat következett be, amelynek eredményeként az alapkamat historikus mélységbe süllyedt, a tartósan laza monetáris kondíciók hozzájárultak az államadósság, az állam kamatkiadásainak mérséklődéséhez.

A hosszú futamidejű állampapírok hozamai is mérséklődtek, ez hozzájárult a csökkenő államadóssághoz. Az eredmények között emelte ki azt is, hogy az államadósságon belül a mérséklődő devizaarány csökkentette az ország sérülékenységet.

Matolcsy György szavai szerint fordulat történt a vállalati hitelezésben is, amihez az MNB növekedési hitelprogramja nagymértékben hozzájárult. A kis- és középvállalatok (kkv-k) hitelezésének bővülése a kedvezőnek tekintett évi 5-10 százalékos sávba jutott.

Úgy vélte, a következő években is az 5-10 százalékos sávban maradhat a vállalati hitelek bővülése, ami egy fenntartható pálya.

Jelentős strukturális reformnak nevezte a devizahitelek forintosítását, aminek eredményeként 1000 milliárd forinttal csökkent a háztartások tarozása. Miközben hitelezési fordulat történt és csökkent a jegybanki alapkamat, ezzel párhuzamosan szűkítették az MNB mérlegét, mindez nem volt általános a világ jegybankjainál - jelezte.

Matolcsy György kiemelte, hogy növekedési fordulat is lezajlott a magyar gazdaságban, 2013-tól kezdve két százalék felett volt a gazdasági bővülés, és remélhető, hogy az idén 3,5 százalék fölötti lesz.

Most a versenyképességi fordulaton van a sor, az ország felzárkóztatása érdekében - mondta, hozzátéve, hogy a világ objektív mutatókat használó versenyképességi rangsorai szerint Magyarország a világ országai között előkelő helyen szerepel. Az úgynevezett gazdasági összetettség mutató szerint Magyarország 2015-ben a világ országai között a TOP 10-ben, a nyolcadik helyen állt.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×