Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
324.5
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Több mint 300 ezer forint volt a júniusi átlagkereset

Tizenhárom százalékkal nőtt a júliusi bruttó átlagkereset a tavalyihoz képest. A növekedési ütem valamelyest lassult a júniusi közel tizennégy és fél százalék után. Ehhez hozzájárult az egyszeri jutalmak és prémiumok összegének csaknem huszonkilenc százalékos emelkedése is – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentésében.

A vállalkozásoknál 303 ezer forintot, a költségvetési szférában – a közfoglalkoztatottak nélkül –, 307 625 forintot értek el a bruttó átlagbérek. Ez 12,1 százalékos, illetve 11,6 százalékos növekedést jelent.

Az év első hét hónapjának bruttó és nettó keresetei egyaránt

12,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly.

A júliusi 2,1 és az első héthavi 2,3 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek júliusban 10,8 százalékkal, júliusig 10,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A KSH szerint a növekedés a minimálbér tizenöt és a garantált bérminimum huszonöt százalékos emelésének, továbbá a költségvetési szféra egyes területeit és az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezéseknek köszönhető.

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Az Európai Bizottság szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök továbbra sem rendezte megnyugtatóan vagyoni helyzetét összeférhetetlenségi szempontból, ez derül ki a Transparency International csehországi szervezetének májusban benyújtott beadványára adott brüsszeli válaszból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. A szervezet Andrej Babiš lemondását követeli.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 15. 17:42
2026. október 15. 04:45
×
×