Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
324.43
bux:
144435.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Idén is PénzSztárokat keresnek

Október 9-ig jelentkezhetnek négyfős középiskolai csapatok az idei PénzSztár versenyre. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok tisztában legyenek a gazdasági és a pénzügyi fogalmakkal, vállalkozói folyamatokkal - mondta a versenyközpont vezetője.

Kerekes György elmondta, a speciális pénzügyi versenyre középiskolás diákok jelentkezését várják. Az első, online forduló október 12-én lesz, a következő, még szintén online selejtező után helyszíni megmérettetésekkel folytatódik a verseny.

„A versennyel párhuzamosan azt is mérjük, hogy területenként milyen típusú kérdésekben melyik területek erősebbek és általában az országos képet is vizsgáljuk.”

A tapasztalat az, hogy a diákok selejtezőkön mutatott tudása megegyezik a nemzetközi, OECD- és a PISA-felmérések eredményeivel, de már a megyei fordulókon is az látszik, hogy azoknak az eredménye, akik „többet tesznek bele” a versenybe, jobbak az eredményeik – hangsúlyozta a PÉNZ SZTÁR versenyközpont vezetője.

„A felkészüléshez van egy ajánlott forrásjegyzék a honlapunkon, illetve az előző évek kérdései videón és írott változatban is megtalálhatóak. Erős teammunkát várunk a csapatoktól.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×