Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.37
bux:
144090.87
2026. október 15. csütörtök Teréz
Lesz elég mézünk, de milyen áron?

Lesz elég mézünk, de milyen áron?

Jó termés lesz idén akácmézből, de hárs-, és repceméz nagyon kevés lesz - mondta az InfoRádiónak a Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Akác- és napraforgómézből is szép mennyiség várható idén, de hárs és repce ebben az évben alig termett, így ezekből a mézfajtákból jóval kevesebb kerülhet a fogyasztókhoz – közölte Bross Péter.

Magyarország jelentős helyet foglal el az európai méztermelésben, a 3. legnagyobb a piacon. 

Bross Péter az is elmondta, hogy

bár több termelő foglalkozik méhészettel, mint 25 éve, összességében kevesebb mézet állítanak elő.

Ennek oka a klimatikus viszonyok változása mellett a kártevők megjelenése. Az elmúlt 10 év legnagyobb méhpusztulása volt 2016/2017 telén. 

Az átlag magyar évente körülbelül 70 dkg mézet fogyaszt, továbbra is az akácméz és a vegyes virágméz a legkedveltebb itthon.

Korábban Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke egy lapinterjúban azt mondta, hogy kínálati mézpiac alakult ki Európában, többek között Magyarországon is, és ez az év eleji szintre vetette vissza a felvásárlási árakat, le is állt a felvásárlás.

Májusig az egy évvel korábbihoz képest 6,7 százalékkal nőtt a behozott ukrán méz mennyisége, kilónkénti átlagára pedig a tavalyi 496,1 forintról 417,3 forintra csökkent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×