Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.6
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz

Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése júniusban

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a májusi 4,5 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára az előző havinál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára a májusi 15,0 százaléknál lassabban, 12,7 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 7,2 százalékkal csökkent tavaly júniushoz viszonyítva, a burgonya 21,4 százalékkal lett olcsóbb, a zöldségfélék ára viszont csak 0,8 százalékkal mérséklődött, míg a gyümölcsök 17,7 százalékkal drágultak.

Az élő állatok felvásárlási ára 8,7 százalékkal, ezen belül a vágósertés ára 19,2 százalékkal emelkedett, és 451 forintos kilogrammonkénti átlagára évek óta a legmagasabb volt. A csirke 2,8 százalékkal olcsóbban kelt el, az elmúlt öt hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált. Az állati termékek 23,3 százalékkal drágultak, a tej ára 31,7 százalékkal emelkedett, literenként 92 forintra, a tojás 2,7 százalékkal lett drágább.

Az idei első fél évben a mezőgazdasági termelői árak 2,1 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 3,0 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 12 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék ára január-júniusban 4,2 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké 9,6 százalékkal nőtt. A burgonya ára 7,4 százalékkal csökkent, a vágósertés ára 25, a tej ára 24 százalékkal emelkedett.

Az első fél évben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2 százalékkal mérséklődtek. Az agrárolló - a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa - értéke 103,3 százalék volt az első fél évben azaz a felvásárlási árak emelkedése meghaladta a költségek növekedési ütemét.

A folyó termelőfelhasználás árszínvonala 1,6 százalékkal csökkent, ezen belül az energia költségek 8,4 százalékkal emelkedtek a takarmányok ára 6,2 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,7 százalékos emelkedését az épületek 4,9 százalékos drágulása okozta, mert a gépek ára 1,0 százalékkal alacsonyabb volt, mint az tavalyi első fél évben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×