Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
326.17
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Pánik a gyógyszerpiacon, hozzánk is elérhet

A világpiacon hiány alakult ki méhméregből, mely nagyon fontos a rovarcsípések immunterápiás kezelésére. Bár a kezelés hatékony, sokáig tart, megfelelő körülmények kellenének hozzá – írta a napi.hu.

A rovarcsípésekre allergiások számára egyetlen oki kezelésfajta érhető el a csak VIT-nek rövidített rovarcsípéses immunterápia. Ennek lényege, hogy azokat, akik nem rendelkeznek természetes ellenálló-képességgel, akár több éven át kis dózisú szimulált csípésekkel kezelik. Kis mennyiségben juttatják be a mérget a bőr alá, klinikai ellenőrzött körülmények között, a kezelés elején hetente többször, majd 4-8 hetente ismételve. Az így nyerhető védettség 75-98 százalékos, azonban ez a megoldás egyelőre csak Nyugat-Európában és Észak-Amerikában terjedt el.

A portál szerint most sokak orvosi kezelése került veszélybe, miután a világpiac két legnagyobb méhméreg (az orvoslásban apitoxin néven ismert) forgalmazója nem tud eleget termelni. Először tavaly ősszel a dániai ALK Laboratories jelentette be, hogy hat különböző rovarméreg alapú termékét nem tudja leszállítani a megrendelőknek. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) egy tájékoztató levelében azt írta, hogy

baktériumfertőzés miatt vált használhatatlanná több szállítmánnyi apitoxin.

Arról, hogy a világpiacon pontosan mekkora kiesést okozott az ALK termelésfelfüggesztése, nincsenek pontos statisztikai adatok, az amerikai piacon viszont az ellátottság feléért nagyjából ez a cég felel. A problémára azonnal reagált a második legnagyobb gyártó, a Jubilant HollisterStier: fokozott termelést ígértek a méh-, darázs- és dongómérgekből. Azonban ez nem megy gyorsan: a mérget szintetikusan nem lehet előállítani, minden esetben egyesével kell levenni a rovaroktól.

A HollisterStier vélhetően

csak a jövő év elejére lesz úrrá a hiányon

és fokozhatja a termelését az elvárt színvonalra, addigra pedig az ALK is visszatérhet a piacra az ígéretei szerint. Vagyis januárig a meglévő készletekkel kellene boldogulni.

Az Egyesült Államokban már meg is kezdődött a terápiás kezelések racionalizálása. Az amerikai gyógyszeripari cég is azzal kezdte a kármentést, hogy ügyfeleinek egy tájékoztatót küldött: arra fogalmaztak meg ajánlásokat, hogyan osszák be a készleteiket, mely betegek kapják meg mindenképpen a kezelést. A rendszer egyelőre működik, de nyár végére elfogyhatnak a méhméreg-készítmények.

A magyarországi ellátórendszerben még nem érződik, hogy a világpiacokról szépen lassan eltűnik a méhméreg. Részben azért, mert a hazai igényeket a kisebb előállítók is ki kielégíthetik.

Itthon nem elterjedt a rovarméreg-immunterápia, amely legalább 3 éven át adott injekciósorozatból áll a maximális hatékonyság érdekében. Évente nagyjából 100-200 ember kezelnek a speciális centrumokban - mondta Nékám Kristóf allergológus, klinikai immunológus a Napi.hu-nak.

A szakértő szerint ennek oka, hogy itthon a betegek vagy nem járnak allergiavizsgálatra, vagy nem hallottak a terápiáról, vagy nem vállalják az injekciósorozatot. Gyakoribb az adrenalintartalmú injekciók használata az akár életet veszélyeztető akut tünetek kezelésére - ezek előnye, hogy az érintett személy önmagának is beadhatja, és életmentő hatásuk nem függ a kiváltó októl.

Véleménye szerint az is probléma az, hogy a VIT - a lehetséges mellékhatásai miatt - csaknem egyórás felügyeletet és sürgős beavatkozási lehetőséget is igényel, ami csak néhány nagyobb centrumban biztosítható. Igaz, a VIT mintegy 90 százalékos eredményessége indokolná a hatékonyabb szervezettséget - fogalmazott a szakember.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×