Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.92
bux:
109015.19
2025. december 5. péntek Vilma

Így járhatnak jól a devizákkal a cégek

A devizaáttérés jó lehetőség a cégek számára, hogy az árfolyam-ingadozásból származó problémák jelentős részét kiküszöböljék. Ugyanakkor ez gondos előkészítést igényel, figyelemmel kell lenni annak jogi feltételeire is, különösen a kapcsolódó határidőkre és a cégbírósághoz történő bejelentésre.

Devizaáttéréskor mindenképpen figyelemmel kell lenni a számviteli törvényre, a cégtörvényre, illetve a polgári törvénykönyv intézkedéseit mint háttérjogszabályt is figyelnünk kell, és ezek egymással való összefüggéseire is figyeljünk – tanácsolta Felsmann Tamás.

A WTS Klient adójogi szakjogásza elmondta, hogy a devizaáttérés két alapvető technikai feltételhez kötött: egyrészt az üzleti év első napját megelőzően rögzíteni kell azt a számviteli politikában, másrészt a választott devizát a létesítő okiratban is fel kell tüntetni.

Az áttérésről szóló határozatot a kapcsolódó cégiratokkal együtt a cég jogi képviselője készíti elő, és azokat a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül nyújtja be az illetékes cégbírósághoz – tette hozzá a szakember.

Az áttérésről mindig az áttérés napján vagy az előtt kell dönteni.

Problémát okoz viszont az, hogy egy olyan időpont átváltási árfolyamát kell alkalmazni, amely a döntés meghozatalakor még nem ismert.

„Ezért az eljáró jogi képviselő, ügyvéd úgy készíti elő a határozatot, hogy az biztosítsa, hogy a határozat meghozatalát követően ismertté vált árfolyam alapján a jegyzett tőke devizás konkrét összegét később fel lehessen tüntetni a létesítő okiratban” - közölte Felsmann Tamás.

„Ez praktikusan azt jelenti, hogy a határozatban nem a konkrét árfolyamot, hanem csak

azt kell rögzíteni, hogy a Magyar Nemzeti Bank által közzétett mely napon érvényes árfolyammal határozza el a vállalkozás a devizaáttérést”

– mondta a WTS Klient adójogi szakjogásza.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégnek át kell tekintenie, hogy a szerződései milyen pénznemben vannak rögzítve.

Van lehetőség a már meglévő forintalapú szerződések módosítására is, amihez ismerni kell az üzleti partnerek rugalmasságát is – tette hozzá.

„A devizaáttérés után pedig célszerű, hogy az új szerződéseket a választott devizában legyenek, ezért az eddigi szerződésmintákat érdemes átnézni” - tanácsolta a szakjogász.

A témáról bővebben az InfoRádió Vállalatok és piacok című műsorában számoltak be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×