Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Brutális bevételt hozhat a Sziget

Brutális bevételt hozhat a Sziget

Idén is nyereséggel számolnak a Sziget fesztivál szervezői – mondta a Világgazdaságnak Kádár Tamás, a Sziget operatív vezetője a Világgazdaságnak. Hozzátette: a nyári fesztivál bevétele hétmilliárd forint körül alakulhat, és a rendezők 10 százalékos nyereséggel számolnak.

A bevétel legnagyobb része, mintegy 85 százaléka a jegyek értékesítéséből folyhat be, tíz százalékát teszik ki a szponzori bevételek, amihez jönnek még az egyéb források, az állami támogatás mértéke pedig nem éri el az 1 százalékot.

Az idei lesz a 25. Sziget fesztivál. Míg 1993-ban 26 milliós költségvetésből gazdálkodtak a szervezők, addig a jubileumi fesztivál 6,3 milliárd forintból áll össze – mondta Gerendai Károly főszervező egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Brutális bevételt hozhat a Sziget

A Sziget tehát mára egy baráti társaság hirtelen jött ötletéből professzionális gazdasági társággá vált – tette hozzá Gerendai.

A tavalyi Szigetet mintegy 5,7 milliárd forintból sikerült kihozni, vagyis idén nagyjából 12 százalékkal növekednek a kiadások.

A Sziget látványvilága nemzetközi viszonylatban is különleges, látványos, és idén próbálják még színesebbé tenni. A költségek körülbelül felét a programok viszik el, a negyven százalékot az üzemeltetési és a technikai kiadások, 10 százalékot pedig a különböző szolgáltatások – tette hozzá Kádár.

Az idei Szigeten legalább a tavalyi látogató számot szeretnék elérni

– mondta a Világgazdaságnak Kádár. Az elmúlt 24 évben egyébként összesen 7,928 millió látogató volt kíváncsi a Sziget programjaira.

Az idén augusztus 9-16 közötti fesztiválon több mint ezer program fogadja a látogatókat, a program helyszínek is bővülnek, és például 52 országból érkeznek előadók – emelte ki Kardos József programigazgató.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×