Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Jelentősen könnyített a kormány az építési szabályokon

Jelentősen könnyített a kormány az építési szabályokon

Mostantól már a 300 négyzetméternél nagyobb családiház-építésre is az egyszerű eljárás vonatkozik, nem kell építési engedély, csak bejelentés - tudta meg a Napi.hu.

A jövőben 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megépíthetőek egyszerű bejelentéssel - az erről szóló jogszabály-módosítást még februárban terjesztette be Lázár János miniszter, a Magyar Közlönyben pedig most jelent meg a szabályozás, és csütörtökön este 8-kor már életbe lépett - írja a Napi.hu.

A gyakorlatban azt jelenti, hogy akik saját lakhatásuk megoldása érdekében építkeznek, azok mostantól 300 négyzetméternél nagyobb ház építésében is gondolkodhatnak. (300 négyzetméterig eddig is az egyszerű eljárás volt érvényben.) 

Az új rendelkezés bevezetését a kormány azzal indokolta, hogy a lépéssel a bővítés területén érhető el jelentősebb eredmény. A korábbi szabály szerint ugyanis egy 300 négyzetméter feletti lakóházban, ahol jellemzően több lakás van, nem végezhető bővítés egyszerű bejelentéssel akkor sem, ha az adott magánszemély tulajdonában lévő lakás 300 négyzetméter alatt van. Az új rendelkezésekkel megnyílik az út az ilyen lakások egyszerű bejelentéssel történő bővítésére is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×