Infostart.hu
eur:
390.97
usd:
331.32
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Baloldali pártok: kettészakadt a társadalom

Ellenzéki pártok szerint nem élnek jobban a magyarok most, mint hét évvel ezelőtt, és komoly gondot jelent, hogy nőnek a jövedelmi különbségek a társadalomban. Az MSZP, a Jobbik, az LMP és az Együtt politikusa is az adórendszer megváltoztatása mellett érvelt egy pénteki budapesti konferencián.

A Fidesz szerint a baloldal a Jobbikkal együtt most is ugyanazt a bukott adórendszert erőlteti, amivel Gyurcsány és a szocialisták egyszer már tönkretették az országot.

Az Együtt és a Váradi András Alapítvány Felélt jövő vagy magyar csoda? című konferenciáján arra a kérdésre, hogy "jobban élünk-e, mint hét éve", Burány Sándor úgy válaszolt, a magyar lakosság 80 százaléka nem él jobban, kettészakadtak a jövedelmek, átlagos keresetű ember nem nagyon van, vannak nagyon rosszul és vannak nagyon jól keresők.

Volner János is azt emelte ki, hogy kettészakadt a társadalom, több mint négymillióan élnek a létminimumon vagy annak környékén. Hozzátette: az 55-64 év közötti korosztályban tíz emberből négynek van csak munkahelye. Egyértelműen nem élünk jobban, a kilátásaink rosszabbak lettek - összegzett.

Heltai László szerint vannak olyanok, például a kormányközeli rétegek, akik jobban élnek, de közben nőnek a különbségek. Szerinte a fő gondot a "jövőtlenség" jelenti, vagyis az, hogy sokaknak nincs reményük a helyzetük javulására. Pataki Márton szerint a nettó átlagbér növekedését nézve, "definíciószerűen" jobban élünk, bár a különbségek is nőttek. A gazdaság növekedése azonban lassú és a bérnövekedés nem a kormánynak, hanem a kivándorlás okozta munkaerőhiánynak köszönhető - közölte.

A 2010 és 2017 közötti magyar gazdaságpolitika eredményeiről és a magyar gazdaság jövőbeli kilátásairól tartott konferencián az ellenzéki politikusok nem mindegyike tudott olyan kormányzati intézkedést mondani, amelyet kedvezőnek tart. Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője is úgy látta, előremutató lett volna a devizahitelek forintosítása, ha jól csinálták volna. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője a családi adókedvezményeket, Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja a gyógyszerkassza "megfogását" tartotta jó kormányzati intézkedésnek.

A majdnem mindegyik párt a progresszív adórendszer bevezetése mellett érvelt.

Burány Sándor szerint a progresszív adórendszer mellett a munkaadói oldalon járulékcsökkentésre van szükség, hogy a kisvállalkozások a bérterheket meg tudják termelni és ki tudják fizetni a nettó 100 ezer forintos minimálbért. Megerősítette, havi egymillió forintos fizetés, legalább 100 millió forintos vagyon, illetve 100 hektár földtulajdon felett különadót vetnének ki.

Volner János nem beszélt arról, hány kulcsos adórendszert szeretnének, de elmondta, óriási csodát az adórendszertől nem lehet várni. Kitért arra, földesúradót terveznek, amely kiterjedne "a Mészáros Lőrinc-féle" vállalkozókra.

Heltai László is a többkulcsos adórendszer mellett érvelt, és rögzítette: a nettó minimálbérnek minimum el kell érnie a létminimum szintjét. Mint mondta, az LMP javaslata a legtöbb jövedelmi szinten szja-csökkentést jelent.

Pataki Márton arra hívta fel a figyelmet, még mindig Magyarországon terheli a legnagyobb adóteher a munkát, ezt csökkenteni kell. Szükség van progresszív adóra - mondta. A társasági adó csökkentése szörnyű hiba volt, mert attól nem fognak több beruházást indítani a cégek, ugyanis egyszerűen nincs bizalom a magyar állam iránt.

Valamennyi ellenzéki politikus fenntarthatatlannak látta 10-20 éves időtávon a nyugdíjrendszert, annak több lábúvá és rugalmasabbá tétele mellett érvelt. Az Együtt és az LMP is minimál-, illetve alapnyugdíj bevezetését szorgalmazta.

Ugyancsak valamennyien javasolták, hogy az oktatásra több pénzt fordítsanak a szegénység elleni küzdelem érdekében.

Arra a kérdésre, hogy kormányon mit csinálnának a kivándorlás megállítása, visszafordítása érdekében, Burány Sándor azt mondta, béremelés és adócsökkentés kell. Volner János a béruniót, Heltai László a minimál- és az az átlagbér emelését szorgalmazta. Pataki Márton az oktatásra fordított források növelését és egy vonzó jövőkép felvázolását javasolta.

A Fidesz szerint a baloldal a Jobbikkal együtt most is ugyanazt a bukott adórendszert erőlteti, amivel Gyurcsány és a szocialisták egyszer már tönkretették az országot.

A Fidesz úgy látja: az ellenzék az adóemelés, a Fidesz az adócsökkentések politikáját választotta: kevesebb mint felére csökkentette a Fidesz-KDNP-kormány a személyi jövedelemadót, a társasági adót, évről évre bővíti a családi adókedvezményt, csökkentette a legfontosabb élelmiszerek áfáját és a lakásáfát - olvasható a közleményben. Hozzátették: amióta az adók csökkennek, nő a gazdaság és nőnek a fizetések.

Jelezték továbbá, a 2018-as költségvetést már úgy tervezik, hogy tovább csökkennek a munkát terhelő adók, csökken az éttermi szolgáltatások, az internet és a halhús áfája, és tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×