Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.14
bux:
143886.24
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hatalmasat esett a vállalkozások optimizmusa, adóemelést is várnak

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző bizalmi index értéke 10 pontot csökkent, így jelenleg 1 ponton áll. A Magyar Idők szedte össze, mire számítanak most, a minimálbér-emelés és a járulékcsökkentések után.

– Az utóbbi öt évben egy kisebb-nagyobb megszakításokkal tarkított emelkedő trend jellemezte a hazai vállalkozások egyéves várakozásait. Ez a tendencia most megtörni látszik, hiszen a mostani 10 pontos csökkenés jelentősnek mondható - írta a Magyar Idők.

A várakozások azonban még ezzel együtt is fél éve a pozitív tartományban vannak, amire az index 12 éves történetében nem volt példa – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketingfőosztályának vezetője. A 10 pontos csökkenés hátterében alapvetően az áll, hogy a vállalkozások gazdasági helyzetét meghatározó tényezők közül esett a közterhek és a vállalati hitelkamatok várt változásának megítélése. Az index csökkenése főként annak tudható be, hogy

a közterhekre vonatkozó eddigi pozitív várakozások alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak.

– Az előző időszaki index felmérése óta világossá vált, hogy a járulékcsökkentéssel együtt járó minimálbéremelés jelentős terhet jelent a vállalkozásoknak. Ezt mutatja, hogy tavaly év végén a járulékcsökkentés bejelentésének hatására az előző negyedévben a vállalkozások közel egyharmada (30 százaléka) bízott csökkenő közterhekben, ami mostanra több mint a felével, 12 százalékra esett vissza.

Ezzel párhuzamosan 14-ről 25 százalékra nőtt a növekvő adókkal és járulékokkal tervezők aránya – ismertette a szakértő. Az előző negyedévi 14 százalékhoz képest több mint dupla annyian vélik úgy, hogy az elmúlt hónapok intézkedései – mint például a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése, a változó kafetériaszabályok vagy a vártnál kisebb járulékcsökkentés – rontottak versenyképességükön.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×