Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A sörgyáraknál is kopogtatna a kormány

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen.

Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, amiaz Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt "igyekszik eltaposni" egy multi - mondta lakossági fórumán a miniszter.

Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól - jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért

"a végsőkig elszánt" a küzdelemben.

A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek.

Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni - tudatta.

Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát - hangsúlyozta Lázár János. Kifejtette azonban, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ. A Heineken az 50-es években - éppen a politikai jelentése miatt - kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a '90-es évek óta használja újra a vörös csillagot - idézte föl a miniszter.

A miniszter arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely - Németországban már nem engedélyezett - génkezelt élesztőtörzseket használ fel, hogy a sör gyorsabban készüljön el.

A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól. 

Állami támogatás

Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését is Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes. A kormányfő helyettese ezzel indokolta azt a törvényjavaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt jegyeznek. Kérdésre jelezte: a kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához és helyzetbe hozná a kézműves söröket is. 

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×