Infostart.hu
eur:
387.12
usd:
331.37
bux:
116339.79
2026. január 12. hétfő Ernő
Drasztikusan megszigorítja a kormány a közmunkát

Drasztikusan megszigorítja a kormány a közmunkát

Jelentősen csökkenteni kívánja a kormány a közfoglalkoztatottak számát, és jövő évtől már csak korlátozott ideig maradhat valaki közmunkás, és szakképzettek, valamint 25 év alatti fiatalok csak kivételes esetben kaphatnak közfoglalkoztatotti státust.

A közfoglalkoztatás statikusságát meg kell változtatni és minél több közfoglalkoztatottat ki kell vezetni a valós munkaerőpiacra - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, és közölte, az elkövetkezendő időszakban 40 milliárd forint felhasználásával a közfoglalkoztatásból kivezető gazdaságélénkítő és mobilitást könnyítő intézkedésekkel a kormány

fokozatosan 150 ezerre akarja csökkenteni

a közfoglalkoztatottak létszámát a múlt év végén regisztrált 197 ezerről.

A kormány célja, hogy a közfoglalkoztatottak számának fokozatos csökkentésével is biztosítsa a versenyszféra számára szükséges munkaerőt - tette hozzá.

A miniszter elmondta, 2018 nyarától három éven belül

legfeljebb 12 hónapig lehet

majd közfoglalkoztatotti státusban maradni. A szakképzettséggel rendelkezők csak abban az esetben vonhatók be a közfoglalkoztatásba, ha a járási hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal sikertelen volt, vagy 3 hónapig nem tudott a hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani. Ha valakit igazoltan, minden erőfeszítés ellenére sem sikerül versenypiaci elhelyezkedési lehetőséghez juttatni, akkor természetesen maradhat a közfoglalkoztatásban - közölte.

Varga Mihály hangsúlyozta, a 25 év alatti fiatalok ezentúl csak abban az esetben kerülhetnek majd közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági garancia rendszerben megvalósuló munkaerő-piaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget - ismertette a kormány döntését a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni
körkép

Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni

A legtöbb fővárosi kórházban megnövekedett esetszámot látnak el a télies időjárás okozta balesetek és kihűlések miatt, a fontosabb intézményekben jelentősen bővítették a kapacitásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×