Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Míg globálisan az értékteremtés a cél, addig a magyaroknál a költségcsökkentés

Míg globálisan az értékteremtés a cél, addig a magyaroknál a költségcsökkentés

Míg globálisan a vállalatvezetők értékteremtésre, árbevétel növelésre használják a digitális technológiákat, addig a magyar vállalatvezetők inkább költséget akarnak csökkenteni a technológiai megoldások alkalmazásával - mondta a PWC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.

„Globálisan a vezetők és a vezérigazgató 68 százaléka azt mondja, hogy a vállalat digitális átállásának az élére állt, mert ezt annyira fontos és stratégiai iránynak tartja. Magyarországon ennél valamivel rosszabb a kép: a magyar vezetők körülbelül 50 százaléka vallja ezt” - közölte Kerekes Antal.

A szakember elmondta, hogy a felméréseik eredménye szerint a vezetők egészen más célokat követnek nemzetközi téren, mint Magyarországon.

„A nemzetközi vezetők 76 százaléka elsősorban az árbevétel növelésére használnák a digitális eszközöket és technológiákat, míg Magyarországon 60 százalék vallja ezt.

A magyar vezetők között sokkal erősebb a költségcsökkentésre való fókuszálás,

mint a nemzetközi mintában” - ismertette a PWC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.

Kerekes Antal szerint ebből az látszik, hogy a hazai cégek még nem annyira a növekedési kurzus szempontjából tekintenek fontos szereplőként a digitalizációra és a technológiára, hanem sokkal inkább a költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés érdekében vizsgálják az újítást.

A vezető elmondta, hogy a felmérések eredményei szerint az elmúlt tíz évben általában eléggé kiegyenlített volt digitális intelligencia szempontjából minden iparág Magyarországon, nem volt meghatározó kiugrás.

„Most azonban azt látjuk, hogy a mezőgazdaság és a bányászat területén szignifikánsan alacsonyabb a digitális intelligencia a többi iparághoz képest” - tette hozzá Kerekes Antal.

Kijelentette: a sikeres vállalatok tendenciózusan digitálisan intelligensebbek.

„Az eredményekből az látszik, hogy

a pénzügyi siker és a digitális intelligencia összefügg:

minél inkább digitálisan intelligens egy adott iparágban a vállalat, annál inkább jellemző rá, hogy az adott iparági versenytársainál eredményesebb pénzügyileg is” - mondta a vezető.

„Ez azt jelenti, hogy nem annyira az egyes iparágak között nagy az eltérés, hanem inkább az iparágon belüli vállalatok digitális intelligenciájában van nagy szórás” - összegezte az eredményeket a PWC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×