Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.98
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Vigyázat, drágább lesz itthon a nyaralás

Az idegenforgalmi adókból származó bevételek után az önkormányzatoknak fizetett állami hozzájárulás 1,55 forintról 1 forintra csökkent az idén, amit a turisztikailag frekventált települések igyekeznek a vendégekre hárítani.

A Világgazdaság körképéből kiderül, hogy Zalakarosnak például 80 millió forint kiesést kell pótolnia. Ennek érdekében 450 forintról 500 forintra emelték az idegenforgalmi adót, a szemétszállítást pedig, amelyet eddig az önkormányzat fizetett, önköltségessé tették, és az önkormányzat szervezetében takarékoskodnak a kiadásokkal.

A tavaly több mint egymillió turisztikai vendégéjszakával büszkélkedő Hévízen a kiesés is nagyobb: 2016-hoz képest 280,2 millió forinttal kevesebb állami támogatást kap a város az üdülőhelyi feladatokra. Az önkormányzat ennek ellenére egy forinttal sem hajlandó megkurtítani a turizmusra szánt erőforrásait, az állami kiegészítés csökkentését elsősorban a működési kiadások csökkentésével, illetve belső átszervezésekkel kívánja ellensúlyozni.

A Balaton partján is komoly fejtörést okozott az állami támogatás csökkenése. Zamárdi is megemelte ötven forinttal az idegenforgalmi adót, ahogy számos dél-balatoni település is hasonló lépésre kényszerült. A bevételcsökkenés kompenzálása érdekében Balatonföldváron fizetősek lesznek egyes parkolók, Balatonszárszón pedig a tavaly fizetőssé nyilvánított strand bevételeiből pótolják a kiesést.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×