Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Ön jól jár a lakástakarék-szabályok változásaival?

Három hónap helyett kettőre rövidül a lakástakarék-megtakarítások kiutalása a július elsejétől kötött szerződéseknél - hívta fel a figyelmet a Portfolio elemzője. Palkó István szerint emiatt minimálisan változhat az egységesített kamat, hiszen egy hónappal rövidebb ideig fog kamatozni az összegyűlt megtakarítás.

Változik a lakástakarék-pénztári termékek úgynevezett kiutalási időszaka, ami azt jelenti, hogy a megtakarítóknak eddig három hónapot kellett várni a megtakarítási időszak után, hogy hozzájussanak állami támogatással, illetve kamattal növelt pénzükhöz. Ez a három hónap kettőre fog csökkenni, tehát az ügyfelek hamarabb jutnak a pénzükhöz – magyarázta a Portfolio elemzője.

„A már megkötött szerződésekre ez nem vonatkozik, csak azokra, amelyet július 1-jét követően kötnek az ügyfelek. Változik az is, hogy évente hány alkalommal kötelesek a lakástakarék-pénztárak kiadni a pénzt az ügyfeleknek. Ez eddig évente négy volt, most hat alkalommal kell biztosítani ezt a lehetőséget” - mondta Palkó István.

A Portfolio elemzője kiemelte, a futamidő csökkenése miatt nőnie kell az egységnyi időre jutó kamatnak, ha a megtakarítási összeg változatlan, ugyanakkor egy hónappal rövidebb időre kell a lakástakarék-pénztárnak kamatot fizetnie. Ez a két hatás ellentétes irányú, ezért összességében minimális mértékben, de változhat az EBKM, az egységesített kamatmutató, ami a megtakarítás hozamát mutatja.

Palkó István hozzátette, mivel ez nem jelentős változás, nem várható, hogy a megtakarítók változtatnának a döntésükön, a lakástakarék-pénztáraknak viszont bizonyos változtatásokat meg kell tenniük a termékeikben, hogy megfeleljenek az előírásoknak.

„A lakástakarék-pénztárak azt nyilatkozták nekünk, hogy már dolgoznak azon, hogy miként módosítsanak bizonyos mutatókon, például az EBKM-változása mellett felmerül az is, hogy a szerződéses és a felvehető hitel összege minimálisan változzon, de a pontos, végleges termékjellemzőket még nem ismerjük.”

A lakástakarék-pénztárak új termékek bevezetésén nem gondolkodnak, a meglévőket kell az új jogszabályoknak megfelelően, minimálisan változtatniuk – hangsúlyozta a Portfolio elemzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×