Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Kevesebb pénzt kapnak, akik autóval járnak munkába

Túl kedvezőre sikerült, ezért már módosítottak is a munkába járás költségtérítésének rendelkezésén. Az új szabály szerint a cégek maguk mérlegelhetik, hogy benzinpénzre mennyit adnak. Így a többség a korábbi kilométerenkénti 9 forintot kapja, és nem az emelt 15 forintot.

Az autóval közlekedőknek jó hír volt, hogy az üzemanyag-támogatás továbbra is béren kívüli juttatás maradt, mértéke pedig 2017-ben 9-ről 15 forintra emelkedett kilométerenként. A legfrissebb Magyar Közlönyben azonban már közzé is tettek ezzel kapcsolatos módosítást - írja az azenpenzem.hu.

A változtatás lényege, hogy tulajdonképpen visszaállítják a munkába járás költségtérítésében a korábbi kilométerenkénti 9 forintos benzinpénzt. Ezt úgy érik el, hogy a juttatásról szóló kormányrendeletben lefektetik: az adótörvény alapján alkalmazható 15 forintos költség 60 százaléka jár, ha a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincs vagy csak hosszú várakozással érhető el közösségi közlekedés, vagy azt fogyatékossága miatt nem tudja igénybe venni. Az is kaphat benzinpénzt, akinek bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti, köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.

A kivételezetteknek azonban megmaradhat a 15 forintos kilométerenkénti térítés. A kormányrendelet egy új passzusában ugyanis lefektetik: a költségtérítést a feltételeknek megfelelő munkavállaló számára a 9-15 forintos sávban a munkáltató mérlegelési jogkörben nyújthatja.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Kevesebb, mint két évvel ezelőtt váratlanul összeomlott a politikai vezetés a világ egyik legnépesebb országában, Bangladesben. Az egyre inkább autoriter rendszerbe forduló Sejk Hasina miniszterelnök vezette korszak végül 2024 augusztusában a politikus helikopteres menekülésével zárult le. Az ezt követő átmeneti helyzetnek vetettek véget a 2026 februárjában megtartott választások, ezek újra stabilizálhatják a 173 milliós lakosságú országot. Ugyanakkor a feszült geopolitikai helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy Dakka milyen irányba megy tovább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×