Infostart.hu
eur:
377.81
usd:
319.84
bux:
129469.96
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Többmilliárdos kárt okozott már a madárinfluenza

Már a 3,3 milliárd forintot is meghaladják a madárinfluenza-járvány eddigi közvetlen költségei - írta a Világgazdaság hétfőn a Földművelésügyi Minisztériumtól (FM) kapott információk alapján.

Az FM tájékoztatása szerint ebből csak az állattartók kártalanítása több mint 2,7 milliárd forintot tesz ki. A törvényben nem szabályozott körben történő esetleges kártalanításról még zajlanak a tárgyalások a Baromfi Terméktanáccsal, a részletekről további egyeztetések szükségesek.

A tárca közölte azt is: "állományfelszámolásra eddig több mint kétszáz állattartó helyen került sor, ahol több mint 2,4 millió állatot tartottak".

Bárány László, a baromfitartással és feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport elnöke szerint a baromfiágazatot mintegy 6,5 milliárd forint közvetlen és közvetett kár érte. "A mostani madárinfluenza-megbetegedés, különösen az Alföld középső két-három megyéjében, felért egy szőnyegbombázással" fogalmazott a lapnak, hozzátéve, hogy kormányzati és uniós segítség nélkül az ágazat nem lesz képes kigazdálkodni a károkat.

A lap megjegyzi, hogy a madárinfluenza Európa több tagállamában is jelen van, és jelenleg is terjed a vadmadarak és a baromfiállomány között egyaránt.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×