Infostart.hu
eur:
375.49
usd:
318.11
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Vörösiszap-katasztrófa: döntött az ítélőtábla

Helybenhagyta a Győri Ítélőtábla szerdán az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék korábbi határozatát, amely szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nek (Mal Zrt.) az iszapömlés miatt 54,5 millió forint kártérítést kell fizetnie a Molnak, mert a vörösiszap tönkretette a devecseri töltőállomást és az ahhoz kapcsolódó üzlethelyiséget.

Szalai György tanácselnök a kártérítési per jogerős határozathozatalakor elmondta: a Veszprémi Törvényszék tavaly február 26-i határozatában helyesen állapította meg a tényállást és az abból levont jogi következtetéseket.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

A lúgos kémhatású vörösiszap mintegy másfél méter magasan elöntötte a Mol Nyrt. tulajdonában lévő devecseri töltőállomást és az ahhoz kapcsolódó üzlethelyiséget. A töltőállomás október 24-ig zárva volt, azt követően 2011. október 27-ig konténerekből árulták az üzemanyagot.

A táblabíróság ismertetése szerint a Mal Zrt. arra hivatkozott az elsőfokú eljárás során, hogy a kár a működési körén kívül álló okok miatt keletkezett, és azzal érvelt, hogy a kárelhárítási munkák során a Mol Nyrt.-től vásárolt üzemanyagot a pápai és a bakonygyepesi töltőállomásokon.

A Mol a kártérítési összegből még az elsőfokú eljárás során kivette a helyreállítási munkák idején keletkezett forgalomemelkedést a két töltőállomáson.

A tanács szerint a Mal Zrt. fellebbezése nem volt alapos.

A 2010. október 4-i iszapömlés miatt halált okozó gondatlan közveszélyokozás miatt emeltek vádat 15 ember ellen, de bűncselekmény hiányában az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék tavaly január 28-i határozatában felmentette az összes vádlottat. Másodfokon idén január 23-án kezdődik a tárgyalás a Győri Ítélőtáblán.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×