Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Óriási összegek folynak a Balatonhoz

Hamarosan megjelenhet a balatoni fejlesztésekről szóló új kormányhatározat, amely a korábbinál 15-20 százalékkal több forrást, 367 milliárdot biztosít - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén.

Dányi Gábor, az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár elmondta: "a változás nem érdemi és nem koncepcionális, a tervezet a BFT korábbi stratégiáját veszi alapul" - tette hozzá.

Mint kifejtette, az uniós programokat illetően érdemi változás nincs, a turizmus területén a várkastély-programot alakították át kicsit. Nőtt a déli vasút forrásigénye, ahol már konkrét összegekkel számolhattak. Csökken a szociális üdültetésre szánt keret, mert abból kikerül a zánkai program jelentős része. A vízminőség védelmét szolgáló projekt az uniós támogatottságú fejlesztések közül a hazaiba kerül át.

A július elején visszavont kormány-előterjesztésben 24 milliárd forint Balatonra szánt hazai fejlesztési forrás szerepelt, három évre elosztva. Ennek a jövő évre tervezett része épült be a jövő évi költségvetésbe. Hazai forrásból további, mintegy 80 milliárd forintnyi összeget szánnak balatoni fejlesztésekre az új kormányhatározat-tervezetben. Még zajlik az egyeztetés arról, miként építsék ezt be a következő évek költségvetéseibe - mondta a helyettes államtitkár.

Wildner Domonkos, a Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület titkára elmondta, a 2016 tavaszától megszületett, turizmust érintő kormányhatározatoknak köszönhetően kialakult egy egységes, átlátható rendszer, az állami turisztikai feladatok egy kézbe kerültek.

A balatoni fejlesztési programról szólva hangsúlyozta: a kormányhatározatot a kormány visszavonta, viszont a pénzt nem vette el, azt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezébe adta, hogy vizsgálja felül, a tervezett célok beilleszthetőek-e az egységes turisztikai stratégiába.

Az MTÜ koordinációjával és a szakmai szervezetek bevonásával tekintették és vizsgálták át a balatoni turisztikai koncepciókat. A korábbi balatoni fejlesztési kormányhatározatban szereplő konstrukciók közül van ami változatlan maradt, van amely címe, keretösszege, vagy tartalma módosult, és számos új fejlesztési konstrukcióval bővült a csomag. A felülvizsgált program teljes támogatási igénye 367 milliárd forint, ebből 264 milliárd forint uniós és 103 milliárd forint hazai forrás - tette hozzá.

Bóka István, a BFT elnöke emlékeztetett arra, hogy a Balaton-program egy részét még a visszavonás előtt elindították. Hangsúlyozta, a korábbi kormányhatározat visszavonásával formálisan a Balaton koncepcióját és stratégiáját is visszavonták, ezért fontos, hogy az új, elfogadásra kerülő változat minden téren pontosan fogalmazzon.

Bartsch János, a Mozdulj Balaton! főszervezője elmondta, idén több mint 320 helyi rendezvényen, több mint 23 ezer sportolni vágyó ember, 70 százalékukban 10-20 év közötti vett részt a szabadidős programsorozatban. Elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy olyan turisztikai fejlesztési elképzelések születnek, amelyek nem terjednek ki a sport területére, kiaknázatlanul hagyva e téren a Balaton lehetőségeit.

A BFT ülésén a "Balaton Régió Közbiztonságáért" díjjal tüntették ki Fügedi Lászlót, a Fehér Gyűrű Áldozatsegítő Közhasznú Egyesület vezetőjét.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 16:18
×
×
×
×