Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Hiába a hamis kínai méz, mégsem lehet a címkén, hogy honnan származik

A jelenlegi 70 dekagrammról legalább egy kilogrammra szeretné emelni az átlagos éves mézfogyasztást Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium - mondta a tárca államtitkára. Nagy István hozzátette: azt javasolja a fogyasztóknak, hogy akár közvetlenül a termelőktől vásároljanak mézet, mivel az európai piacot elárasztotta a kínai méz.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek is megtanuljanak a mézzel bánni, illetve meg tudják különböztetni, hogy az egyes mézfajták miben különböznek egymástól és a méznek milyen felhasználási lehetőségei vannak. Hiszen ma Magyarországon még csak 70-75 dekagramm az átlagos mézfogyasztásunk évente, míg Európában ez a szám egy kilogrammal több, 1,7 kilogramm” - közölte a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.

Nagy István elmondta: a cél az, hogy 2020 környékére legalább az egy kilogrammot elérje a magyar mézfogyasztás.

„Az utóbbi időben sajnos amikor a hírekben mézről van szó, mindig negatív kontextusban tűnik fel. Tudunk a hamisításos ügyekről, a kínai ügyről, tudjuk azt, hogy milyen problémák vannak a megjelöléssel” - emlékeztetett az államtitkár.

Hozzátette: Ismerheti mindenki azt a küzdelmet is, amit az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a minisztérium folytat a méhészekkel karöltve.

„Jelenleg még a legtöbb méhész udvarán ott áll a 2016-os méztermés. Mindez annak köszönhető, hogy az ipari eredetű kínai méz elárasztotta Európát, még tele vannak a raktárak, és mivel nem ürültek ki, még nem tudunk beszállítani” - vázolta a problémát a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.

Ez Nagy István szerint nemcsak a 20 ezer méhészt, hanem a fogyasztókat is nagyon negatívan érinti, hiszen ők azt hiszik, hogy mézet vásárolnak, közben pedig egy ipari úton előállított műterméket vesznek.

Közölte: azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unióban a mézesüveg címkéjén megfelelően fel tudják tüntetni azt, hogy a méz honnan származik. Ezzel ugyanis el lehetne érni azt, hogy az Európában termett méznek legyen helye.

Hozzátette: arra is van nyitottság, hogy ne csak annyi szerepeljen a címként, hogy az unióból származik a méz, csak lassan halad az ügy.

„Most, a téli időszakban van az Európai Bizottság előtt az a javaslat, amit az európai méhészegyesületek benyújtottak. Egyetlen dolog miatt megy ez nehezen keresztül a rendszeren: azért, mert Európában mézhiány van, ezért szükség van az import mézre. A mézes címkén viszont nagyon rosszul nézne ki az, ha azt írnánk rá, hogy Kínából származik a méz. A fogyasztókhoz ugyanis eljut az a véleményünk, hogy mennyire csapnivaló, és mennyire nem alkalmas arra, hogy mézként beszéljünk róla” - indokolta Nagy István.

„Azért megy a küzdelem, hogy legalább azt feltüntethessük, hogy az Európai Unión belülről vagy azon kívülről származik a méz. Ha legalább ezt el tudjuk érni, akkor már van helye újra a magyar méznek a nemzetközi piacon” - fogalmazott a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×