Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Dömötör: egyre többen veszik igénybe a csok-ot

Egyre többen veszik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Budapesten. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a csok-támogatottak jelentős része szeretne még gyermeket vállalni.

Dömötör Csaba a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy Magyarország ma már erősödik, a gazdaság stabil lábakon áll, egyre több munkahely jön létre és folytatódnak a béremelési programok. Az erősödést jelzi, hogy egyre többen vásárolnak vagy építenek lakást, házat. Ez pedig abból is látszik, hogy egyre többen veszik igénybe az otthonteremtési kedvezményt - tette hozzá.

Az adatokat ismertetve az államtitkár elmondta, 2015 júliusa óta 32 100 csok-kérelmet hagytak jóvá, ezek összértéke 73 milliárd forint, a kedvezményezettek száma tehát meghaladta a 30 ezret.

Dömötör Csaba közölte, hogy megvan a pénzügyi fedezete a további támogatásnak, a jövő évi költségvetésben ugyanis 211 milliárd forintot biztosítanak otthonteremtésre.

Az államtitkár kitért arra, hogy az előző évhez képest idén eddig 14 százalékkal több új lakás épült Magyarországon, ezek azonban jellemző módon olyan építkezések, amelyekről még a program elindulását megelőzően döntöttek. Ezen túl azonban idén az első háromnegyed évben 2,5-szer annyi új lakást építésére adtak ki engedélyt, mint tavaly, ez az ország minden térségére jellemző, tehát minden megyében nő az építési engedélyek száma - mondta, hozzátéve, a kormány az ingatlanpiac további élénkülésére számít.

A kormány célja, hogy minden magyar család saját házhoz vagy lakáshoz jusson elérhető áron - hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Úgy fogalmazott, az ország végre maga mögött hagyhatja a devizahitelek korszakát, amely új lakásokat alig hozott, eladósodást viszont annál inkább.

Az otthonteremtés nemzeti ügy, a kormány programja hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, és ahhoz is, hogy több gyerek szülessen - emelte ki.

Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtési program a gyermekvállalást tervező fiatalokat kiemelten segíti. Úgy látják, hogy a csok-támogatottak jelentős része szeretne még a jövőben gyermeket vállalni, ez pedig azt jelzi, hogy a fiatalok bíznak a jövőben.

Minden csok-támogatás mögött egy magyar család áll - fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány szerint a magyar demográfiai problémákat nem külső erőforrásokkal kell megoldani, hanem a magyar családok támogatásával, ezért indították el az otthonteremtési programot, amelynek az egyik legfontosabb eleme a csok.

Hangsúlyozta, a csok célja nem pusztán a gazdaság fellendítése az építőipar támogatásán keresztül, hanem a magyar családok gyermekvállalásának a támogatása. Úgy gondolják, hogy a társadalom legfontosabb közössége a család - tette hozzá.

A részletes adatokat ismertetve kijelentette, az otthonteremtési program továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, az érdeklődés nem csökken. Ezt mutatja, hogy a szeptemberi adatokhoz viszonyítva októberben a befogadott kérelmek száma és összege is 10-10 százalékkal emelkedett.

Kitért arra, hogy folyamatosan nő az új lakás vásárlására, illetve építésére igényelt támogatások mértéke, 2015 második félévének havi átlagos adataihoz képest idén január és október között az új lakásra vonatkozó támogatást igénylők száma több mint négyszeresére növekedett.

Az új lakás építésére vagy vásárlására vonatkozó csok-ot a támogatottak több mint a fele megelőlegezett formában vette igénybe, ők tehát további gyermekeket terveznek - közölte Novák Katalin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×