Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Szijjártó: Szerbia az első számú nyugat-balkáni partner

Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere Szerbia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés előtt.

A tárcavezető kiemelte: a ma kezdődő kétnapos kormányzati csúcstalálkozóval alapvetően három dologra akarják felhívni a figyelmet, így esősorban arra, hogy Magyarország és Szerbia között a kereskedelmi, gazdasági, kulturális és főleg a politikai kapcsolatrendszer "még soha nem volt olyan jó, hatékony és kiegyensúlyozott, mint jelenleg". Mindkét kormány, mindkét miniszterelnök sokat tett azért, hogy ez a kapcsolatrendszer a korábbi feszültségek helyett ma már a harmonikus együttműködésről legyen ismert - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kifejtette: azt is világossá szeretnék tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének. "Nem értjük, hogy az Európai Bizottság elnöke miért nyilatkozta a közelmúltban azt, hogy a következő öt esztendőben nem lesz bővítés" - fogalmazott. Mint mondta, "mi azt szeretnénk, hogy ha a következő öt esztendőben sor kerülne az Európai Unió bővítésére, és elsősorban Szerbia az esélyes arra, hogy leghamarabb az Európai Unió tagja legyen".

Úgy vélte, ha a Kárpát-medencében mindenki feleannyit tett volna a magyar nemzeti közösségekért, mint Szerbia, akkor a Kárpát-medence ma "jóval boldogabb hely lenne". Ezért nem értjük, sőt vissza is utasítjuk, hogy uniós tagállamok azért próbálják lassítani Szerbia integrációs folyamatát, mert a kisebbségi ügyekben várnak további teendőket az országtól - mutatott rá.

A külügyminiszter arra is kitért, hogy gazdasági jelentősége is van a mostani tanácskozásnak, hiszen Szerbia nagyon fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak. A Mol, az OTP és a Richter is jelentős célpiacként tekint Szerbiára, emellett pedig a magyar kormány egy 20 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forint kedvezményes hitelt tartalmazó gazdaságfejlesztési programot indított a Vajdaságban, és ennek legfontosabb célja, hogy az ottani magyar közösséget megerősítsék a lakóhelyén, valamint még szorosabbra fűzzék a két ország gazdasági együttműködését. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt a magyar kormány csaknem minden minisztere részt vesz a szerbiai megbeszéléseken, amelyek egyrészt az együttes plenáris ülésen, másrészt az érintett magyar és szerb miniszterek kétoldalú találkozóin zajlanak majd.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×