Infostart.hu
eur:
377.93
usd:
323.41
bux:
128963.5
2026. április 8. szerda Dénes

Világpremierekkel nyitott a Los Angeles-i Autószalon

A sajtónapok után a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Los Angeles-i Autószalon, amelyet az amerikai gyártók tanulmányautói mellett az európai cégek világpremierjei jellemeznek az idén.

A nyugati parti nagyvárosban 1906 óta rendeznek autókiállítást, az elsőn 19 jármű volt, míg ebben az évben a kiállítótér 71 ezer négyzetméterén 36 gyártó több mint száz modelljét tekinthetik meg a látogatók november 27-ig.

Bár az esemény elsősorban az amerikai, illetve a japán gyártók számára fontos, idén az európai cégek is kiemelten kezelték az eseményt: két gyártó, az Alfa Romeo és a BMW-csoporthoz tartozó Mini is világpremiert tartott. A milánói sportautómárka 106 éves történetének első nagy szabadidőautóját mutatta be, amely a Stelvio nevet kapta, a Mini pedig a Countryman legújabb generációját leplezte le a kiállításon.

Az európai gyártók közül az észak-amerikai piacon jelen lévő márkák közül csak a Ferrari nem vonult fel standdal.

Az amerikaiak közül a Cadillac, illetve a Lincoln jelentkezett új tanulmányautóval: előbbi egy Escada, a Lincoln pedig egy Navigator nevű luxuslimuzint mutatta be az amerikai közönségnek.

A idei kiállításon a filmipar is nagy szerepet kapott a Nissan szerepvállalása miatt. A japán gyártó ugyanis részt vesz az új Star Wars film, a Zsivány egyes kampányában, ennek részeként ötezer darab különleges felszereltségű Qashqai szabadidőautót dobnak piacra. Ezeket a szalonon is bemutatták a Zsivány egyes néhány kosztümjével együtt.

A kiállítás részeként kihirdették a 2016-os "Év zöld autója" díjat, amelyet a második generációs Chevrolet Volt kapott.

Címlapról ajánljuk
Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

A februári 1,4 százalékrók márciusban 1,8 százalékra emelkedett az éves infláció Magyarországon. Az adat azonban még így is kedvező és elmaradt az előzetes várakozásoktól, az elemzők többsége ugyanis 2 százalék feletti áremelkedéssel számolt – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Donald Trump újabb nagy bejelentése: jöhet a Közel-Kelet aranykora

Az Egyesült Államok elnöke szerint Irán a béke felé mozdul, ami új korszak kezdetét jelentheti a térségben. „Nagy pénzek fognak megmozdulni” – vázolta.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Új digitális kapu nyílt a magyar startupok előtt

Új digitális kapu nyílt a magyar startupok előtt

A hazai startup ökoszisztéma új szintre léphet azzal, hogy elindult a startup.niu.hu, amely egyfajta digitális kapuként kapcsolja össze a magyar innovációs szereplőket a nemzetközi piaccal. A platform célja, hogy láthatóbbá tegye a hazai startupokat, strukturált adatbázist és együttműködési lehetőségeket kínálva befektetőknek, vállalatoknak és fejlesztőknek egyaránt. Mindez egy olyan időszakban történik, amikor több új program és kezdeményezés – köztük a Startup Voucher Program és a deep tech fókuszú fejlesztések – is formálja az innovációs környezetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×