Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Jó hír! Csökkent a népesség fogyása

Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első nyolc hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, összességében mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

A közlemény szerint január és augusztus között 60 418 gyermek született, ami 0,2 százalékos visszaesést jelent. A halálozások száma 8,9 százalékkal csökkent, 82 564 volt. A természetes fogyás 22 146 volt, 7 927-tel kisebb az egy évvel korábbinál, ez 26 százalékos csökkenést jelent.

A születésszám az év négy hónapjában alacsonyabb, négyben magasabb volt az egy évvel korábbihoz képest. A februári szökőhónapot nem számítva, a legnagyobb, 5,9 százalékos emelkedést augusztusban regisztrálták, a legjelentősebb, azonos mértékű csökkenés pedig májusban volt - közölték.

Ami a halálozásokat illeti, a május-júniusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint az előző év azonos időszakában. A legjelentősebb, átlagosan 14 százalékos csökkenés január-áprilisban történt, de nagymértékű, 9,8 százalékos visszaesés volt augusztusban is - írták.

Hozzátették, 2016 első nyolc hónapjában 36 026 volt a házasságkötések száma, ez 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első hét hónap során különösen a szezonon kívül eső február-áprilisi időszak emelkedése volt jelentős, visszaesést a szezon csúcsát jelentő augusztusban regisztráltak, amikor a tavalyihoz képest 19 százalékkal mérséklődött a házasságkötések száma. Ennek oka az lehet, hogy az idén eggyel kevesebb hétvége volt az előző év azonos hónapjához képest és az augusztus 20-i ünnepnap is szombatra esett.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 12,6 halálozás jutott január és augusztus között. Előbbi nem változott, utóbbi 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 3,4 ezrelékre csökkent. Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-augusztushoz képest. A házasságkötési arányszám 5,5 ezrelékes értéke 0,5 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×