Infostart.hu
eur:
375.4
usd:
317.79
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Több százmilliós bírságot is kell fizetniük a csaló brókercégek vezetőinek

Az ellenük folyó büntetőjogi és polgári perek mellett több százmilliós jegybanki bírságot is meg kell fizetnie Tarsoly Csabának és társainak, lezárult ugyanis a három brókercég - Quaestor, Buda-Cash és Hungária - vezetőinek személyi felelősségére vonatkozó MNB-vizsgálat - mondta Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti ügyvezető igazgatója az Origónak.

A portálnak adott interjúban az ügyvezető igazgató elmondta, a három érintett brókercég valamennyi vezető tisztségviselőjével, összesen 11 igazgatósági vagy menedzsment taggal szemben folytatott le az MNB a személyes felelősségükre vonatkozó eljárásokat a történtek miatt. Mindegyiküket a korábbi törvény szerinti maximális, fejenként 20-20 millió forint személyi bírság megfizetésére kötelezte a jogszabályok súlyos megsértése miatt.

Hozzátette, a brókerügyek tanulságaként született egyik törvénymódosítás nyomán ezeknek a vezetőknek ma együttesen már 5,5 milliárd és nem 220 millió forint bírságot kellene megfizetniük a köz javára. Tavaly év végétől ugyanis a felügyelt intézmények vezetőinek személyi bírságplafonja 500 millió forintra nőtt.

Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy egyes politikusok évek óta pontosan tudják, hogy a Quaestor Hrurira első kötvénykibocsátási tájékoztatóját még 2007 novemberében, az MSZP kormányzása idején hagyta jóvá az akkori pénzügyi felügyelet. Kifejtette, 2014 novembere óta viszont, amikor is az MNB a maga részéről első ízben és egyetlen alkalommal a Quaestor-kötvény kibocsátási tájékoztatóját formailag jóváhagyta, gyakorlatilag nem nőtt a bűncselekmény révén eltulajdonított ügyfélvagyon.

Úgy vélte, nem véletlen - és ez is az emberek tudatos félreinformálásának része -, hogy egyesek megpróbálják összemosni a korábbi, s a brókerügyek feltárása előtt egy évvel megszüntetett pénzügyi felügyeletet a leleplezést végül elvégző, sikeres MNB-vel.

Az igazgató közölte, a 32 ezer Quaestor-károsult kártalanítása a végéhez közeledik, a nekik jogosan járó 124,3 milliárd forintnyi pénzből a Kártalanítási Alaptól és a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártalanításából 123,8 milliárdot már felvettek.

Hozzátette, a Buda-Cash ügyfeleinek kártalanítása során a Beva a brókerház 8272 befektetője számára mintegy 14,1 milliárd forint kártalanítást fizetett ki.

Szeniczey Gergő az interjúban elmondta azt is, hogy a botrányok után tavaly és idén a teljes szektort tüzetesen átvizsgálta az MNB, csak kisebb szabálytalanságokat talált, a Buda-Cash és társaira jellemző szervezett visszaélést azonban sehol sem. E vizsgálatsorozatuknak is köszönhető, hogy már tavaly visszatért a bizalom a befektetési szolgáltatók piacára, és a forgalom több százalékponttal nőtt - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy az MNB a tőkepiaci felügyeleti szakterületen azonnal bevethető operatív vizsgálati csapatot hozott létre, a rendszerkockázatot felvető jogsértések valós idejű kivizsgálására. Ha úgy ítélik meg, hogy a vizsgálataik sikerét veszélyezteti, akkor - eddig csak az engedély nélküli, jogosulatlan szolgáltatóknál alkalmazott módon - mindenféle előzetes értesítés nélkül mennek ki a helyszínre vizsgálódni. Ott pedig - a nyers adatbázisok eddigi sikeres lekérdezésén túl - szükség esetén akár a teljes informatikai állományt azonnal le tudják másolni és elhozni - mondta.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Tojáshéjakon lépdelnek Brüsszelben a magyar választások miatt, politikai alkut köthetnek Orbán Viktorral

Tojáshéjakon lépdelnek Brüsszelben a magyar választások miatt, politikai alkut köthetnek Orbán Viktorral

Keménykedés helyett az Európai Unió vezetői politikai megoldást keresnek arra, hogy Orbán Viktor visszavonja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a 20. szankciós csomag blokkolását, miközben elkerülnék a nyílt jogi konfliktust a magyar miniszterelnökkel – értesült a Politico több uniós diplomatától. A magyar kormány a Barátság kőolajvezeték helyreállításához köti a vétó feladását, noha a közös hitelfelvétel megerősített együttműködéssel már átment a tagállamokon, és Budapest nem is vesz részt a finanszírozásban. Brüsszelben ezért egy, az olajszállítás újraindítását rögzítő politikai nyilatkozat lehetőségét vizsgálják, miközben Ukrajna pénzügyi tartalékai a becslések szerint áprilisra kimerülhetnek, Magyarországon pedig ugyanebben a hónapban választásokat tartanak, ami még kényesebbé teszi a vitát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×