Infostart.hu
eur:
379.4
usd:
321.81
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Vannak gondok a közbeszerzésekkel

Több mint 170 ellenőrzést indított folyamatban lévő közbeszerzéseknél a Közbeszerzési Hatóság az elmúlt 9 hónapban, és több mint 50 esetben találtak jogsértést - mondta a hatóság elnöke. Rigó Csaba hozzátette: 12 esetben kellett büntető feljelentést tenni, ezek zöme nagy összegű építés-beruházáshoz köthető.

„A tavaly november 1-je óta hatályban lévő új közbeszerzési törvény nagyon komoly hatáskört adott a hatóságnak. A jogalkotó úgy gondolta, hogy ne csak a közbeszerzési eljárás folyamatában ellenőrizzünk, hanem a közbeszerzések útján megkötött szerződéseket és a folyamatban lévő szerződések módosítását is ellenőrizzük. Vagyis megnézzük azt, hogy az ajánlattevők az ajánlataikban vállaltakat szerződésbe öntve a valóságban is teljesítik-e” - ismertette a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Elmondta, hogy körülbelül 170 ellenőrzés volt az elmúlt kilenc hónapban.

„51 esetben kezdeményeztem ennek hatására a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárást. 12 esetben büntető feljelentést tettem, jellemzően csalás, költségvetési csalás, számviteli rend megsértése, magánokirat hamisítás, hamis nyilatkozattétel vagy gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása miatt” - közölte Rigó Csaba.

„Öt törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztem a cégbíróságoknál, és két bejelentést tettem a Nemzeti Nyomozó Irodának panamai hátterű offshore cégek miatt” - folytatta.

Elmondta, hogy legalább háromszor a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordultak, és most is van egy ilyen ügyük.

„Itt jellemzően a kartellgyanú, a piacfelosztás, az egymás javára történő visszalépések a közbeszerzési eljárásokban, az árak egyeztetése a probléma” - sorolta a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Ezt nyilván a versenyhivatal bírálja el a versenyjogi törvény szempontjából – tette hozzá.

„Megkerestük a NAV-ot komplex adóvizsgálattal, és arra is szükség volt, hogy peres eljárásban kezdeményezzünk a szerződés semmisségének kimondására irányuló pereket” - tudatta Rigó Csaba.

Az elnök elmondta, hogy a legtöbb problémás eset jellemzően az építési beruházásokhoz köthető.

„Nagy értékű építésberuházásoknál látunk olyan visszaéléseket, amelyek nem törvényszerűek. Jellemző hiba például, hogy az előre bejelentett alvállalkozókhoz képest sokkal több alvállalkozóval dolgoznak a fővállalkozók. Számtalan esetben az is előfordul, hogy ezek az alvállalkozók nem is alkalmasak” - közölte Rigó Csaba.

Ám nemcsak az építésberuházásoknál látnak rendszerhibákat.

„Az egészségügyi eszközbeszerzéseknél vagy az egészségügyi fekvőbeteg-ellátásban is tapasztalunk nagyon sok problémát. Kifejezetten a közbeszerzés mellőzése a legnagyobb probléma, ez az esetek 10 százalékában jellemző” - ismertette a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×