Infostart.hu
eur:
375.28
usd:
318
bux:
127586.49
2026. február 26. csütörtök Edina

Informatikushiány ellen gyorstalpaló tanfolyam

Pár hónap alatt képezne ki programozókat az EPAM Systems szoftverfejlesztő - mondta az InfoRádiónak a cég ügyvezető igazgatója. Vinkó Bence szerint a speciális oktatásban részesült munkavállalók az informatika egy szűk területén feltölthetnék az üres informatikai állásokat, de tudásuk nem lesz egyenértékű egy felsőoktatásból kikerült informatikai szakemberével.

Vinkó Bence kiemelte, az ágazatban alapvető probléma a szakemberhiány. Az egyetemekről kijövő képzett szakemberek száma nem elegendő, sőt sok esetben a technológiai tudásuk sem felel meg teljesen a kor követelményének.

„Ez érthető is, mert ez az ágazat napról napra fejlődik, amit egy oktatási rendszernek viszonylag nehéz követnie” - hangsúlyozta az EPAM Systems ügyvezető igazgatója.

Vinkó Bence elmondta, a cég saját akadémiáján jelenleg már meglévő informatikai tudással rendelkezőket képeznek tovább, ezt szeretnék az informatika iránt érdeklődő, de más területen dolgozók számára is elérhetővé tenni.

„Ennek a képzésnek a kidolgozása folyamatban van, szeretnénk, ha működne. Számos országban van rá tapasztalat, pozitív visszajelzéseket kaptunk” - tette hozzá az EPAM Systems ügyvezető igazgatója.

Nem egyetemi idő alatt és picit „szakbarbárokat” képeznének, mint Vinkó Bence elmondta, ezek az emberek jó programozók lesznek, de nem fognak olyan tudással rendelkezni, mint egy programozó matematikus, aki az egyetemen ezt évekig tanulja.

„Sokkal általánosabb képet kapnak. Programozó képzésről beszélünk, egy adott területen, adott programnyelven lesznek bevethetőek ezek az emberek, kamatoztatható tudást kapnak, de semmiképpen sem olyan tág ismeretanyagot, mint az egyetemi évek alatt” - hangsúlyozta az EPAM Systems ügyvezető igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×