Infostart.hu
eur:
377.54
usd:
319.84
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Még mindig sokan gondolják könnyű pénznek az uniós támogatásokat

Az utóbbi években sem csökkent a Miniszterelnökséghez beérkezett kétes vidékfejlesztési pályázatok száma - közölte az InfoRádió kérdésére az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Kis Miklós Zsolt szerint akár projektcégek is irreálisan nagy fejlesztési igényekkel jelentkeztek, ami arra utal, hogy többen megpróbálták kijátszani a pályázati rendszert.

„A pályázati dokumentációkat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kezeli, az egyeztetések folyamán derült ki, hogy vannak olyan pályázók, akik a kérelmeiket, a pályázati kiírásnak ugyan megfelelően, de nagy valószínűséggel olyan adatokra alapozva, olyan dokumentációkkal nyújtották be, amelyek nem felelnek meg a pályázat céljainak” - hangsúlyozta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Kis Miklós Zsolt jelezte, ezek leginkább az élelmiszeripari fejlesztések pályázatainál fordultak elő.

Mint az államtitkár elmondta, „ezek célja az élelmiszeripar fejlesztése, korszerűsítése, technológiai eszközök vásárlásával, épületek építésével, ugyanakkor ezek lehetőségeit nem korlátoztuk. Ezt kihasználva projektcégeknek tűnő vállalkozások olyan mértékű fejlesztési igénnyel léptek fel, amelyekből arra a következtetésre jutottunk, hogy kevésbé valós a tartalmuk.”

Kis Miklós Zsolt megjegyezte, ezek jelek, hogy néhányan megpróbálták kijátszani. Mint mondta ez nem egyedi és nem is újdonság, minden évben vannak próbálkozások a támogatásoknál, amióta uniós támogatásokat lehet igényelni, azóta ez mindig jellemző.

„A hivatalnak és a minisztériumnak is az a dolga, hogy ezeket megszűrjük és ne adjunk nem valós projekteknek támogatást. A tendencia nem csökkent, mindig lesznek olyanok, akik az uniós támogatásokat könnyen megszerezhető pénznek vélik” - hangsúlyozta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Kis Miklós Zsolt hozzátette, ezeket a pályázatokat elutasítják. Mint mondta, törvényt nem sértenek ugyan, de a pályázat feltételeinek alapvetően nem felelnek meg.

„A rendszer működik, mindenféle ellenőrzés alapján megszűrjük a pályázatokat” - hangsúlyozta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Aggasztó szennyezést találtak a Dunában, a budapesti ivóvízbe is bekerülhetett a méreg, gyors beavatkozásra lehet szükség

Aggasztó szennyezést találtak a Dunában, a budapesti ivóvízbe is bekerülhetett a méreg, gyors beavatkozásra lehet szükség

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont friss vizsgálata aggasztó mennyiségű úgynevezett "örökvegyületet" (PFAS) mutatott ki a Duna vizében és üledékében. A szennyezés különösen a folyópartra települt akkumulátorgyárak és más ipari létesítmények közelében jelentős. Bár korábban főként a mérgező NMP oldószer jelenléte okozott botrányt a gödi Samsung és a komáromi SK gyáraknál, az új kutatás rávilágít egy másik problémára is. Eszerint a nehezen lebomló ipari vegyszerek a tisztítottnak vélt szennyvízzel is a folyóba jutnak, potenciálisan veszélyeztetve a parti szűrésű ivóvízbázisokat - tudósított a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×