Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Egymilliárd áfát csalt a lebukott bűnbanda

Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói, a bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött. A banda monori vágóhídjának tevékenységét felfüggesztették - tudatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Fenyvesi Lili közölte: a pénzügyi nyomozók március 23-án a fővárosban és hét megyében, több mint harminc helyszínen tartottak házkutatásokat, lefoglalásokat és tanúkihallgatásokat. Költségvetési csalás miatt hét embert még aznap gyanúsítottként hallgattak ki.

Kifejtette: a gyanú szerint a csalás eleinte úgy zajlott, hogy a bűnszövetség az irányítása alatt álló cégláncolat segítségével Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból és Hollandiából nettó áron szerzett be élő sertést. A könyvelésekben azonban ezek már belföldi beszerzésként szerepeltek. Az állatokat magyarországi vágóhidakon feldolgozták és bruttó áron eladták, az értékesítés után fizetendő áfát pedig visszaigényelték.

Amikor az élő sertés után fizetendő áfakulcs öt százalékra csökkent, az elkövetők módszert váltottak: mivel a feldolgozott tőkehús áfája nem csökkent, lepapírozták, mintha a külföldről származó élő sertést az irányításuk alatt lévő egyik cég vette volna meg és dolgozta volna fel egy hazai vágóhídon. Ezáltal a feldolgozott húst már magasabb áfával értékesíthették tovább, szintén az irányításuk alatt álló gazdasági társaságoknak.

A láncolatba beiktatott húsfeldolgozó cég az értékesítés után fizetendő adót nem fizette be az államkasszába.

A bűnszövetség monori vágóhídján a NAV mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai is ellenőriztek, és áldatlan állapotokat találtak. A higiéniai és munkakörülmények nem voltak megfelelőek, az áruk eredetét pedig nem tudták igazolni.

A több mint négy tonnányi, eredetigazolás nélküli húst a Nébih megsemmisíttette, a vágóhíd tevékenységét pedig felfüggesztette.

Az egymilliárd forintot meghaladó kár megtérülése érdekében a pénzügyi nyomozók bankszámlákat és ingatlanokat zároltak, valamint készpénzt és nagy értékű járműveket foglaltak le.

Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×