Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Kovács Árpád: a GDP-arányos államadósság csökkentéséhez a növekedési képességet kell erősíteni

A GDP-arányos államadósság fenntartható csökkentéséhez elsősorban a magyar növekedési képesség erősítésére van szükség - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság és a Magyar Pénzügyi Almanach csütörtöki konferenciáján, Budapesten.

Elmondta: a közelmúltban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) merőben új adatokat tett közzé az elmúlt csaknem két évtized gazdasági növekedéséről. Ennek oka az volt, hogy az Európai Unióban jelentős módszertani változásokat vezettek be a nemzeti számlák összeállításában, és ezek a módosítások összességében megemelték a bruttó hazai termék értékét - emlékeztetett a KT elnöke.

Kiemelte: a GDP adatok korrekciójára 1995-ig visszamenőleg sor került az új módszertannak megfelelően, így a korábban - többször módosított - értékek általában 1-2 tizedponttal változtak, ugyanakkor az 1997. és a 2005. évi GDP-index 0,3 tizedponttal, a 2007. évi pedig 0,4 tizedponttal megemelkedett. A korrekciók következtében az utóbbi négy esztendő gazdasági növekedési adatai is módosultak. A 2010 és 2013 közötti négy évben a bruttó hazai termék az eddig publikált 2,1 százalék helyett 2,6 százalékkal nőtt - ismertette.

Kiemelte: a változtatás kedvezően hatott az eladósodottság mutatószámára, mivel a bruttó államadósság GDP arányos értéke így az elmúlt 3 évre csökkent.

Kovács Árpád a legutóbbi állami bankvásárlásokkal kapcsolatban megjegyezte: az elmúlt néhány évben a gazdaságban az állam tulajdonosi részesedése a GDP 3,6 százalékával gyarapodott.

Rámutatott: az idei év végi államadósság az évközben tapasztalt átmeneti növekedés után várhatóan csökkenni fog, jövőre enyhe mérséklődés várható. Kiemelte: a költségvetés finanszírozása szempontjából kedvező fejlemény, hogy a hosszú hozamok az elmúlt napokban történelmi mélypontra estek.

Kovács Árpád elmondta: az idei növekedést érintő legjelentősebb fejlemény, hogy a kialakított új autóipari kapacitások termelni kezdtek, a piaci előrejelzők azonban a hazai növekedés lassulásával számolnak a következő években az idei jó teljesítmény után.

Borbély László András, az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese kiemelte: 2014 november végére 37 százalékra csökkent az államadósság devizaaránya. A forintban kibocsátott állampapírokból a külföldiek kezében mintegy 5000 milliárd forintnyi van - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×