Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Nem csökkent a munkanélküliség az Európai Unióban

Az előző hónaphoz képest nem változott, de az egy évvel korábbi rátához képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a szezonálisan kiigazított adatok szerint a munkanélküliség októberben.

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken közzétett jelentése szerint az euróövezetben októberben 11,5 százalék, az EU egészében pedig 10 százalék volt a munkanélküliek aránya, ugyanannyi mint szeptemberben. Tavaly októberhez képest azonban csökkent a munkanélküliség, akkor az eurózónában 11,9 százalék, az EU 28 tagállamában pedig 10,7 százalék volt az állástalanok aránya.

Az Eurostat becslése szerint az EU-ban októberben 24,413 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,395 millióan az euróövezetben.

A legalacsonyabb októberben Németországban (4,9 százalék) és Ausztriában (5,1 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (25,9 százalék) és Spanyolországban (24 százalék). Görögországból csak augusztusi adatok állnak rendelkezésre.

Egy év alatt 22 tagországban csökkent a munkanélküliség, öt országban nőtt, egy országban, Luxemburgban pedig nem változott. A legnagyobb csökkenést Magyarország mutatta fel, ahol tavaly szeptemberhez képest 2014 szeptemberéig 10,0 százalékról 7,3 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Portugália és Spanyolország következik, ahol 15,6 százalékról 13,4 százalékra, illetve 26 százalékról 24 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

Ezzel szemben Olaszországban 12,3 százalékról történelmi rekordszintre, 13,2 százalékra, Finnországban pedig 8,3 százalékról 8,9 százalékra nőtt a munkanélküliség.

A KSH csütörtökön közzétett adatai szerint Magyarországon augusztus-októberben 7,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a július-szeptemberi 7,4 százalékról.

Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,6 százalék, az euróövezetben pedig 23,5 százalék volt az állástalanok aránya októberben, míg egy évvel korábban még 23,3 százalékos, illetve 24 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 53,8 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (49,3 százalék), Olaszország (43,3 százalék) és Horvátország (harmadik negyedévi adatok szerint 41,5 százalék) következik.

A 25 éven aluliak körében az Eurostat adatai szerint Magyarországon szeptemberben 19,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly októberi 25,4 százalékkal szemben.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×