Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

BÉT - A Mol vezette az emelkedést a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,11 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel 17 449,50 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: a Mol több mint 2 százalékkal erősödött arra a kedvező hírre, hogy a Mol-INA vitában mind a horvát, mind a magyar fél elfogadta az amerikai ajánlatot a közvetítésre. Hozzátette: ezzel egy lépéssel közelebb kerültek a felek a patthelyzet megoldásához, ami meg is hozta a vevőket a papír piacára.

A kereskedő elmondta még, hogy a nemzetközi tőzsdéken is jó hangulat uralkodott kedden, köszönhetően a nap közben megjelent pozitív makrogazdasági adatoknak. Megjegyezte, hogy a régiós piacok kissé lemaradóak voltak a nyugat-európaiakhoz képest.

A Mol 250 forinttal, 2,07 százalékkal 12 300 forintra erősödött kedden, 912,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 14 forinttal, 0,35 százalékkal 4010 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,29 százalékkal 343 forintra erősödött, forgalma 59,6 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 4 forinttal, 0,11 százalékkal 3700 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1454,53 ponton zárt kedden, ez 5,30 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×