Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A legnagyobb magyar élelmiszerláncok támogatják a vasárnapi zárva tartást

A magyar élelmiszer-kereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést - közölték a cégek.

A közlemény szerint a korlátozásra a több százezer kereskedelmi dolgozó pihenésének, családi életének biztosítása miatt van alapvető szükség.

A három társaság szerint a szabályozás semmilyen tekintetben nem diszkriminálja pozitívan egyiküket sem, hiszen mindhárom üzletlánc legtöbb egységének zárva kell maradnia vasárnap a törvény elfogadása esetén. A három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, akik esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani.

"Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni" - áll a közleményben.

A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer-, és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják.

Bár nem zárkóznak el a további szakmai egyeztetésektől kinyilvánították, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának helyességét alapvetőnek, annak bevezetéséből származó pozitívumokat megkérdőjelezhetetlennek tartják.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×