Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Újra működik az Otthon Melege Program

Péntektől ismét lehet hűtőgépcserére is pályázni a fejlesztési minisztérium által indított Otthon Melege Program keretében. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InfoRádiónak elmondta, hogy valamennyi pályázat "él", tehát a fűtéskorszerűsítésre, illetve a nyílászárók cseréjére is lehet pályázni.

Legutóbb - valamivel több mint két hete - röviddel az indulás után fel kellett függeszteni a pályázatok befogadását az Otthon Melege Programra, mivel a dokumentumokat kezelő informatikai rendszer túlterheltség miatt összeomlott. Mára elhárították a technikai problémákat - mondta az InfoRádiónak Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

"Valamennyi pályázat él, tehát mind a fűtéskorszerűsítés, mind a homlokzati nyílászárók, mind pedig a háztartási nagygépek-féle pályázat. A pályázati érték az 2,7 milliárd forint ugye, ezeket a pályázatokat folytatni szeretnénk a jövő évben is majd és a korábban már benyújtott pályázatokat mind figyelemmel kísérve valamennyi csoport működik, tehát nincsen semmilyen elmaradás sem időben, sem a pályázatok tartalmát illetően."

A hűtő- és fagyasztógépek cseréjére mától december 15-éig, kazáncserére november 19-e és január 31-edike között, homlokzati nyílászárócserére pedig november 26-a és január 5-e között, vagy a forrás kimerüléséig pályázhatnak az érdeklődők régiónkénti bontásban.

A már korábban benyújtott hűtőgépcsere- és fűtéskorszerűsítési pályázatok érvényesek, nem kell őket ismét benyújtani. Ám a pályázatok tényleges benyújtása előtt megkezdett beruházásokhoz a hatályos jogszabályok alapján nem adható vissza nem térítendő támogatás.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, valamint a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján, a www.emi.hu-n érhető el.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×