Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A forgalom esése mellett enyhén emelkedett a BUX a héten

Nagymértékben csökkenő forgalom mellett másfél százalék felett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények közül mindössze egynek esett az árfolyama.

A BUX egy hét alatt 1,56 százalékkal 274,82 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 17 894,33 ponton állt. A heti forgalom 30,8 milliárd forint volt, míg az előző héten 55,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.

Hétfőn a magyar piac szembe ment a külföldi trenddel, és emelkedéssel zárt. Európában általános profitrealizálási hullám uralkodott. Az Alibaba kínai internetes kereskedelmi cég részvénykibocsátása óta lassú pénzkiáramlás volt megfigyelhető a kockázatosabb eszközökből. A vezető részvények közül az OTP jól teljesített, közel 2 százalékkal emelkedett.

Kedden a kereskedés záró szakaszában nagy ármozgások és élénk forgalom volt, aminek következtében a Mol és a Richter a napi minimumán, míg a Magyar Telekom és az OTP a napi maximuma közelében zárt. A negyedév utolsó napján szokásosnak mondhatóak az ilyen nap végi ármozgások.

Szerdán a magyar piacot - hasonlóan a nemzetközi tőzsdékhez - kivárás jellemezte. Mindez az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése előtti befektetői visszafogottságot tükrözte. A forgalom a keddi felére - 4,7 milliárd forintra - esett, míg a BUX mintegy 70 ponttal emelkedett.

Csütörtökön Mario Draghi, az EKB elnökének sajtótájékoztatóját várták a piaci szereplők. Az elnök beszéde után nem enyhültek a deflációs félelmek, illetve a világgazdaság lassulásától tartva folytatódott a szerdán elindult profitrealizálás. A nemzetközi hangulat lehúzta a BUX-ot is, de a "legnagyobb pofont" az OTP kapta, a bankpapír háromszázalékos mínuszban zárt.

Pénteken nagyon alacsony - 2,7 milliárd forintos - forgalom mellett, enyhén - 1 százalékkal - emelkedett a BUX index. A pozitív amerikai munkapiaci adatok hatottak az amerikai tőzsdére, miközben a német tőzsde - a német egyesítés 24. évfordulója miatt - zárva tartott. Így mindössze annyi történt a BÉT-en, hogy a csütörtökön eladott OTP és Mol papírokat visszavették, így ezeknek az árfolyama növekedett legjobban.

A vezető részvények közül az OTP a héten 121 forintot, 3,03 százalékot nőtt, 4110 forintot ért pénteken záráskor.

A Mol 60 forintos, 0,50 százalékos csökkenéssel 11 940 forinton zárta a hetet.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 3,4 százalékkal 365 forintra emelkedett.

A Richter-papír 49 forinttal, 1,25 százalékkal magasabban, 3955 forinton végzett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 12,93 ponttal, 0,87 százalékkal emelkedett, 1506,35 ponton zárt pénteken.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×