Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Meglódult a lakáshitelezés

Meglódult a lakáshitelezés, sokan érdeklődnek, és többen vásárolnak, ami egyrészt az alacsony kamatoknak köszönhető, másrészt az elhalasztott lakásvásárlásoknak már itt van az ideje - mondta az FHB Bank vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor hozzátette: emellett a lakásépítéseknél is egyértelmű pozitív jelek láthatóak.

A hitelezés oldalán az ügyféligények számának jelentős növekedését tapasztaltuk, már fél-egy éves időszakra visszatekintve - mondta az InfoRádiónak az FHB Bank vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor hozzátette: most azonban azt látjuk, hogy megjelentek a 2014 év első félévi építési, illetve építés engedély-kiadási adatok. Ebből az a jó hír látszik, hogy 2013-hoz képest közel 20 százalékos növekedés tapasztalható mind az új ingatlan átadásában, mind pedig az építési engedélyek kiadásában.

A vezérigazgató-helyettes kiemelte, az elmúlt öt évben ez az első olyan rövidebb időszak, amikor érzékelhető növekedés tapasztalható, és az is jó hír, hogy vannak olyan területek, ahol ez a növekedés még inkább kézzelfogható. Jellemzően azok a területek, ahol amúgy a gazdaság is erősebb, például Győr-Moson-Sopron megyében, illetve Budapest és vonzáskörzetében.

"Az ehhez kapcsolódó hiteligény úgy látjuk, hogy egyre inkább erősödik" - fogalmazott. Mint mondta, ennek az egyik legfontosabb jele, hogy azokban a kampányokban, amelyekben a különböző díjelengedési akcióink vannak, a beérkező ügyféligények száma jelentősen nőtt.

Emellett az ügyfelek egyre szélesebb körben használják azokat a kalkulátorokat, amelyek a honlapokon megtalálhatók. Itt két nagyon fontos ellenőrzési pont van. Egyrészt lehetőség van az állami támogatások jogosultságának megvizsgálására, másrészt pontosan meg lehet határozni, hogy az adott jövedelmi viszonyhoz, illetve az adott ingatlanhoz kapcsolódóan mekkora hitelösszeg és mekkora havi törlesztőrészlet jön ki - mondta Tokodi Gábor.

Arról is beszélt, hogy az alapterület esetében korábban a 100 négyzetméter feletti ingatlanok voltak a jellemzőek, a válság időszaka alatt ez lényegesen csökkent, 60-80 négyzetméterre, az idei legfrissebb adatok 90 négyzetméter körüli alapterületről szólnak.

Amúgy az önrész és a hitel esetében is pozitív elmozdulás tapasztalható. "A válság ideje alatt jellemzően a készpénzes vásárlások voltak előtérben, most azt tapasztaljuk, hogy megjelentek azok a hitelfelvevők, akik jellemzően 60 százalék körüli finanszírozással próbálják az ingatlant megvásárolni". Ez abból a szempontból is fontos és jónak tűnik, hogy a jelenlegi kamatszint mellett jellemzően 5-8 millió forint hitelösszeggel számolva egy olyan havi törlesztőrészlet jön ki, ami összességében már megéri akár egy befektetési vásárlás esetében is - fogalmazott a vezérigazgató-helyettes.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×