Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Áder: Magyarországon úgy csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, hogy bővült a gazdaság

Magyarország úgy tudta csökkenteni a kiotói klímacsúcson vállalt 6 százalék helyett 40 százalékkal a szén-dioxid-kibocsátást, hogy közben a válságok ellenére is nőtt a gazdasága - jelentette ki kedden az ENSZ New York-i klímacsúcsán Áder János köztársasági elnök.

"Magyarország már teljesítette azt, amit más országok még csak meg akarnak fogalmazni" - hangoztatta az államfő, aki a világszervezet szónoki emelvényéről beszélt.

Áder János elmondta, hogy Magyarország tovább szeretne haladni ezen az úton, növelni az energiahatékonyságot, és minél több alternatív energiát felhasználni.

Kitért arra is, hogy Magyarországon a fenntartható fejlődés jegyében a múlt héten egy jelentős termelőkapacitású napelemgyár alapkövét tették le.

A köztársasági elnök szerint ha ma sikerülne megállapodni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, az emberiség korábbi felelőtlenségének hatásai akkor is további 30-40 évig érezhetők lennének. Magyarország ezért megfogadta a Stern-jelentésben megfogalmazottakat - e szerint egyeurónyi, a megelőzést szolgáló beruházás hateurónyi kártól mentesíthet -, tározókat épít, és próbál további hatékony intézkedéseket tenni - tette hozzá.

Áder János elmondta, hogy Magyarország özönvízszerű esők és áradások formájában legutóbb két héttel ezelőtt kapott ízelítőt a klímaváltozás következményeiből.

Emlékeztetett arra, hogy Szerbiában a májusi esők súlyosabb károkat okoztak, mint a 90-es évek háborúja, Angliában pedig januárban voltak súlyos áradások.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: a világszerte jelentkező környezeti csapások és tudósok százai egyaránt arra figyelmeztetnek, hogy "a felelőtlenség évtizedei után a felelősség évtizedeinek kellene következniük". Kiemelte, hogy az elmúlt negyedszázad alatt 30 százalékkal nőtt a Föld légkörének szén-dioxid-koncentrációja.

Szavai szerint Magyarország önmagában nem tudja elősegíteni azt, hogy "a kék bolygó sebeit begyógyítsuk", és nemzetközi összefogást sürgetett.

Áder János idézte a Nobel-díjas Gábor Dénes szavait: az ember eddig a természettel küzdött, most pedig a saját természetével kell megküzdenie.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×