Infostart.hu
eur:
366.13
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Bízik a bankszövetség az alkotmánybírósági normakontrollban

A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni - mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahitelesek megsegítését célzó, a múlt pénteken megszavazott első törvénnyel kapcsolatban.

Kovács Levente hangsúlyozta: a bankszövetség időrendben hozza meg a szükséges döntéseket. Egy döntést hoztak, a köztársasági elnökhöz fordultak, és kérték, hogy a törvényt küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerül a helyzet rendezése a bankoknak, hogyan érinti a tőkeállományt, a főtitkár úgy fogalmazott: egyelőre csak pontatlan becslések állnak rendelkezésre, a bankszövetség éppen a nagy hibalehetőség miatt nem is végez becslést.

Kovács Levente "brutális mértékűnek" nevezte a terhet, amit a jogszabály a bankszektorra kíván hárítani. Ezért - mint mondta - bizonyos bankoknál szükség lehet tőkepótlásra. Ahol erre szükség van, ott az anyabankok már meg is hozták a döntést, s a tőkepótlást maradéktalanul és időben végre fogják hajtani. Így meg tudják őrizni a magyar bankszektor teljes stabilitását - közölte.

A főtitkár elmondta: ha a törvényt a köztársasági elnök aláírja, az árfolyamrésből eredő összeget a bankszektor a megadott folyamatok szerint vissza fogja fizetni. Ha az egyoldalú szerződésmódosítások érvényességét a bankszektor bizonyos hiteleknél nem tudja megvédeni, akkor ezt szintén visszafizetik az ügyfeleknek - fejtette ki.

Kovács Levente hozzátette: a következő rész a forintosítás. A Kúria döntése kimondta, hogy az árfolyamkockázatot a kedvezőbb kamatért az ügyfélnek kell állni, ebből nem lehet mást levezetni, mint hogy a forintosításnak piaci alapon kell végbemennie. Amennyiben ettől a kormány szeretne eltérni, akkor teljes kompenzációra van szükség a bankszektor esetében - hangsúlyozta.

A törvényben leírt határidőket a bankszektor tudja tartani - mondta a főtitkár. Hozzátette ugyanakkor: szeretnék elérni, hogy a visszafizetéssel, illetve az elszámolással együtt történjen meg a forintosítás is, ne kétlépcsős megoldás legyen.

Elhibázott lenne, ha ugyanahhoz a szerződéshez kétszer kellene hozzányúlni, a bankszektor egyszerre, egy időben szeretné a kérdést teljes körűen megoldani - emelte ki.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×