Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
321.82
bux:
150814.26
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

ÁSZ: hiányosságok a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél

Bár a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) feladatellátása és gazdálkodása alapvetően szabályszerű volt, belső kontrollrendszerét nem szabályozták megfelelően, és az irányító minisztériumok sem tettek maradéktalanul eleget az intézettel kapcsolatos feladataiknak - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken.

A közleményben azt írták: az ÁSZ első alkalommal ellenőrizte a 2000-ben alapított intézetet. Azt vizsgálták, hogy az intézet 2008 és 2012 között szabályszerűen gazdálkodott-e a rá bízott közpénzekkel, szabályosan hajtotta-e végre a szervezeti átalakításokat, kialakította-e és működtette-e belső kontrolljait, továbbá, hogy az érintett minisztériumok a jogszabályi előírásoknak megfelelően irányították-e. Emellett az ÁSZ a 2010 és 2012 közötti szakmai feladatellátás szabályszerűségét is ellenőrizte.

Az intézet irányító szerve 2008 és 2010 májusa között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2012 májusáig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, ezt követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. Az ÁSZ megállapította, hogy a minisztériumok csak részben tettek eleget alapítói és egyéb irányítói feladataiknak. Az alapító okiratot és a szervezeti és működési szabályzatot csak jelentős, akár több száz napos késedelemmel adták ki, illetve hagyták jóvá azok módosítását. Nem rögzítettek számon kérhető követelményeket a közfeladatok ellátásához és az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz, ami korlátozta azok érvényesítésére, számon kérésére vonatkozó hatáskörük gyakorlását - közölte a szervezet.

Az ellenőrzött időszakban lényegesen bővültek az intézet feladatai - emlékeztettek. A feladatátvételekkel járó átszervezéseket megalapozták jogszabályok, azok az ágazati stratégiákkal összhangban, átláthatóan és alapvetően szabályszerűen történtek. Emellett alapvetően szabályszerű volt az intézet stratégiaalkotási, módszertani és képzésszervezési feladatainak ellátása, a gyermek- és ifjúságkutatás valamint a családpolitika területén végzett kutatási tevékenysége is. A szociális és ifjúságpolitikai területen végzett módszertani feladatokhoz igénybe vett uniós támogatást is az előírásoknak megfelelően használta fel az intézmény - állapították meg.

Ugyanakkor az irányító minisztérium 2011-ben és 2012-ben csak az év végén kötötte meg az intézettel a kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatással kapcsolatos szakmai feladatok fedezetét biztosító támogatási szerződést. Ez bizonytalanságot okozott a feladatok folyamatos ellátásában és "nem jogszabálykövető gyakorlat kialakulását eredményezte". Az intézet a szolgáltatókkal történő szerződéskötéskor nem tartotta be az erre vonatkozó jogszabályi előírásokat, és 2012-ben nem ellenőrizte a szolgáltatók tevékenységét - ismertették a vizsgálat eredményeit.

Az ellenőrzéskor azt találták, hogy a belső kontrollrendszer szabályozási hiányosságokkal működött. Nem volt megfelelő a kockázatkezelési rendszer, és nem működtettek a szervezet tevékenységének, a célok megvalósításának nyomon követését biztosító monitoring rendszert sem.

Az intézet pénzügyi gazdálkodása az ellenőrzött időszakban megfelelt az irányadó jogszabályoknak, pénzügyi stabilitása biztosított, vagyongazdálkodása, a vagyon nyilvántartása szabályszerű volt.

Az ÁSZ Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének valamint Tóth Tibornak, az intézet főigazgatójának fogalmazott meg javaslatokat. A minisztériumnak és az intézetnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, amelyek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.

Az NCSSZI az Emberi Erőforrások Minisztériumának a szociálpolitikai, családpolitikai, gyermekvédelmi, esélyegyenlőségi, ifjúság- és drogpolitikai irányítási és szakmapolitikai feladatainak megvalósítását támogató háttérintézménye, amely kiemelten két államtitkárság, a Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, valamint a Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság munkáját támogatja - olvasható az NCSSZI honlapján. Alaptevékenységük kiterjed a tudományos kutatás, módszertani fejlesztés és szolgáltatás, valamint statisztikai és információs szolgáltatások körére. Részt vesznek a fenti feladatokat érintő fejlesztési programok előkészítésében és lebonyolításában.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×