Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.61
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Egyre több lengyel fiatal dolgozik külföldön

A korrupciót tartották a visegrádi országok egyik legnagyobb problémájának a Nézőpont Intézet Jó Kormányzás Index tanulmányát bemutató rendezvényén a meghívott szakértők. Elmondták azt is, Lengyelországból tavaly ismét többen mentek külföldre dolgozni.

A visegrádi államok közül tavaly Csehországban volt leginkább ingatag a politikai stabilitás a V4-ek kormányzati teljesítményét vizsgáló Jó Kormányzás Index alapján.

Vlastimil Havlik, a Masaryk Egyetem adjunktusa a Nézpont Intézet rendezvényén arról beszélt, hogy a Necas-kabinetnek le kellett mondania a korrupciós ügyei miatt. Ezért októberben tartottak előrehozott választást, amely az új politikai pártok sikerét hozta.

2013-ban csökkent a nyugdíjak reálértéke Csehországban, visszaesett a születések száma, ugyanakkor történtek intézkedések a rossz társadalmi körülmények között élők felzárkóztatására. Prága jó eredményeket tudott felmutatni gazdasági téren, jelentősen megélénkült az ipari termelés, azonban a szakértő nem tudta megmondani, hogy ezek a kormányzati intézkedések vagy a kedvező külső körülmények miatt volt-e.

A budapesti Lengyel Intézet egykori igazgatója elmondta, hogy tavaly Lengyelországban több mint 1700 törvényt és kormányrendeletet fogadtak el Varsóban. Maciej Szymanowski szerint hazája az elmúlt 21 év legrosszabb gazdasági teljesítményét produkálta tavaly: 1,6 százalék volt a gazdasági növekedés. Problémának nevezte az ipari termelésüket is: ott ugyanis 4 százalékos növekedés volt. Az elmúlt esztendőben újra emelkedni kezdett a külföldre vándorlás - Lengyelországban.

"Amikor beléptünk az Európai Unióba, körülbelül két millió fiatal elment Lengyelországból, múlt évben körülbelül további félmillió ment főleg Németországba. Ez az utóbbi évek vérvesztesége nagyobb, mint a második világháborúban alatt volt."

Írországban minden tizedik polgár lengyelül beszél. A közép-európai térségben Románia után Lengyelországban a legrosszabbak a fiatalok elhelyezkedési mutatói, az államadósság pedig megduplázódott az utóbbi hat évben.
Stabil volt a kormányzás Szlovákiában is az elmúlt évben. Az egypárti szociáldemokrata kormány minden javaslatát elfogadja a parlament - mondta Peter Spák, a Masaryk Egyetem adjunktusa.

"Nagy probléma a korrupció. Szlovákia - a Transparency International adatai alapján - ezen a téren egy szinten van néhány afrikai országgal."

Szlovákiában tavaly év végén kezdődött el a közigazgatás átalakítása. A szakértő problémának tartja, hogy a 30 év körüli fiatalok körében 30 százalékos a munkanélküliség. Ugyanakkor északi szomszédunk esetében egyre optimistábbak a piaci várakozások, az ipari növekedés tekintetében a V4-ek éllovasai.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Kapitány parlamenti megszólalása alapján mintegy 15 ezer pályázó kap támogatást a korábban nyertes 42 ezer mellett az Otthoni Energiatároló Programban (OETP), és a kormány újabb pályázatot is kiír. Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×