Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
316.92
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Cséfalvay a startupok támogatásáról

Cséfalvay Zoltán szerint a startup vállalkozások innovációihoz szükséges környezet megteremtése a befektetésen kívül újfajta pályázatokat és újfajta intézményeket igényel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára erről a Napi Gazdaság által, "Hogyan lesz Budapest startupfőváros?"címmel rendezett konferencián beszélt csütörtökön Budapesten.

A kutatás-fejlesztés és innováció területén véleménye szerint nem szerencsés központi forráselosztó rendszerben, nagy központi pályázatokban gondolkodni. Hangsúlyozta, hogy a startup támogatási rendszert elemekből kell felépíteni, és felidézte, hogy ennek érdekében a kormány több lépést is tett tavaly.

Példakánt említette egyetemek és nagyvállalatok bevonásával induló közös kutatási projektek támogatását, valamint ide sorolta a kockázati tőkeprogram előrehaladását és a BudapestHUB munkacsoport létrejöttét. Hozzátette ugyanakkor, hogy még nagyon sok a teendő ahhoz, hogy Budapest Kelet-Közép-Európa startup központjává váljon.

Megemlítette azt is, hogy a 2014-2020 közötti időszakban 140 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a startup ökoszisztéma kialakítására.

Cséfalvay Zoltán nagy könnyebbségnek nevezte, hogy az idén január 1-jével megszűnt az NFÜ, szavai szerint ezzel "egy átok szállt le a magyar fejlesztéspolitikáról". Hozzátette, hogy a szervezet nélkül gyorsabban, rugalmasabban lehet az elképezeléseket megvalósítani.

Kifejtette, hogy a kormány az idén négy területen próbál előrehaladni a startupok támogatásában. Folytatódik a tavaly elindult "gazella program", emellett a kormány szeretné jobban erősíteni a nagyvállalatok és a startupok közötti kapcsolatot.

Olyan megoldásokkal például, hogy nagyvállalatok nyitnak meg kutatási teret, laboratóriumot az induló vállalkozások előtt. Az államtitkár szerint viszonylag jól kidolgozott állapotban van a spin-off ösztöndíj rendszer, amely lehetőséget teremt az egyetemi kutatási eredményeket közvetlenül hasznosító spin-off vállalakozások támogatására. Szintén előrehaladott állapotban van az az inkubátor program, amely a hazai startupoknak segít eljutni a világ nagy technológiai inkubátor központjaiba.

Az NGM államtitkára beszámolója szerint nemrég Bostonban tárgyalt arról, hogy magyar vállalkozások hogyan tudnak részt venni a világ legnagyobb, MassChallenge elnevezésű startup versenyén. Közölte, hogy április 2-áig lehet jelentkezni Magyarországról is az idei MassChallenge-re, amelynek mintegy 1300 résztvevője van, összdíjazása pedig 1 millió dollár.

Hozzátette, hogy a 2015. évi versenyre való felkészüléshez az idén a szeptember-novemberi időszakban rendeznének Budapesten egy startup versenyt, amelyről a tíz legjobb juthat tovább Bostonba. Az államtitkár távlati célként jelölte meg, hogy 2015 után Budapest legyen a MassChallenge verseny egyik regionális központja.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×