Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Húsz éve indult a GSM szolgáltatás Magyarországon

Húsz éve, 1994 márciusában indult el Magyarországon a GSM rendszerű digitális mobilszolgáltatás.

Az egységes nemzetközi szabványon alapuló GSM (Global System for Mobile Communication) rendszernek számos előnye volt a korábban már működő analóg rádiótelefon-hálózatokkal szemben, így például a jobb minőségű beszédkódolás és a nagyobb hálózati kapacitás. Emellett a GSM tette lehetővé a nemzetközi roamingolást.

A GSM szolgáltatás bevezetésével egy időben jelentek meg az első kisebb méretű, már zsebben is elférő mobiltelefonok, amelyek felváltották a korábban táska méretű, 4 kilogramm súlyú mobilkészülékeket - emlékeztet a Magyar Telekom és az Ericsson évforduló alkalmából készült összeállítása.

A GSM rendszereken kezdetben még csak hangalapú szolgáltatásokat és rövid szöveges üzenet szolgáltatást (SMS) lehetett nyújtani, a csomagkapcsolt adatszolgáltatások csak az ezredforduló után indultak el. 2001-ben a mobilinternettel elérhető sebesség 9,6 kbps (kilobit per szekundum) volt, a mai legkorszerűbb 4G technológia ennél több ezerszer gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé. Egy DVD filmet az akkori technológiával 45 nap alatt lehetett volna letölteni, ma ez 10 percet vesz igénybe.

Magyarországon az analóg rádiótelefon szolgáltatást 1990. október 15-én indította el a Westel Kft., amelyet a Matáv és az amerikai US West International Holding alapított. A hálózathoz csatlakozásért akkor 75 ezer forintot kellett fizetni, a szolgáltatás havidíja 6300 forint volt, a készülékek pedig 70-115 ezer forintba kerültek.

A GSM szolgáltatásra 1993. októberében kapott koncessziót a skandináv-magyar tulajdonú Pannon GSM, továbbá a Matáv és a US West vegyes vállalata, a Westel 900. A Pannon GSM 1994. március 25-én, a Westel 900 pedig 1994. március 31-én indította el mobilszolgáltatását a 900 megahertzes frekvenciasávban. A hálózatok kiépítése Budapesten kezdődött, majd a kiemelt főútvonalakra, a Balaton térségére és a megyeszékhelyekre terjedt ki.

A harmadik mobilszolgáltató, a Vodafone 1999. november 30-án lépett a piacra, miután az amerikai-brit-német érdekeltségű Prímatel konzorcium - a két másik, már piacon lévő társaság mellett - koncessziós jogot nyert az 1800 megaherzes frekvenciára kiírt tenderen. Magyarországon akkor már 1,2 millió mobilkészülék volt forgalomban, ma az előfizetések száma 11,7 millió.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×