Infostart.hu
eur:
361.95
usd:
316.42
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

A magyar válságkezelésről tartott előadást Cipruson Cséfalvay Zoltán és Balog Ádám

A magyar válságkezelés eredményeiről tartott előadást Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke és Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Ciprusi Egyetemen kedden.

"A pénzügyi függetlenség - a magyar sikersztori" című előadáson Balog Ádám a monetáris politika válságkezelésben betöltött szerepéről, Cséfalvay Zoltán pedig a gazdasági stabilitás eléréséről osztotta meg a magyar tapasztalatokat a résztvevőkkel.

Cséfalvay Zoltán kedden az MTI-nek elmondta: előadásában egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy nagy politikai eltökéltség kellett a reformok véghezviteléhez, de a konzekvensen végigvitt reformpolitika kifizetődő volt Magyarországon. Bár a pénzügyi stabilitás helyreállítása, a kiadások csökkentése is fontos a válságból való kilábalás szempontjából, önmagában nem elégséges: reformokra is szükség van.

Hozzátette, hogy Magyarország nagyon nyitott a külföldi tőke felé, ez a nyitottság pedig a "válságállóságot" is elősegítette.

Balog Ádám szerint nem a jegybanki kamatcsökkentés, hanem alapvetően a nemzetközi helyzet, így például az ukrán válság okozza a forint árfolyamában lévő "kisebb turbulenciákat", nincs jelentős pénzügyi stabilitási kockázat. A kamatpálya további alakulásával kapcsolatban megismételte: jelenleg folyamatban van az inflációs jelentés elkészítése, "ennek a munkának az eredményeképpen döntünk a folytatásról".

Az alelnök elmondta: előadásában arról beszélt, hogyan reagált az utóbbi években a monetáris politika a válságra világszerte, valamint hogy Magyarországon milyen lépéseket tett az MNB, hogyan segítette a gazdasági válságból való kilábalást, úgy, hogy az alapvető inflációs célját szem előtt tartotta. Az alelnök kiemelte: a jegybank felismerte az inflációs trendfordulót bő másfél évvel ezelőtt, és kamatcsökkentési ciklust kezdett, amely teljesen megalapozott volt, az inflációs folyamatok teljes mértékben alátámasztották.

A jegybanki vezetés azt is felismerte, hogy már nem elegendő az alapkamat mint monetáris politikai eszköz, mert a pénzügyi szektorban vannak olyan anomáliák - például a hitelezés hiánya -, amelyekre nem tud hatni. Az MNB ezért vezette be a növekedési hitelprogramot, amely sikerrel kezelte ezt a monetáris politikai anomáliát, és fordulatot jelentett a kis- és közepes vállalkozások hitelezésében.

Balog Ádám előadásában kitért arra is, hogy az MNB abban is csatlakozott a nemzetközi monetáris politikai irányokhoz, hogy nagyobb figyelmet fordít a pénzügyi stabilitási kérdésekre, az MNB ezért integrálta a pénzügyi felügyeletet, átalakította a pénzügyi fogyasztóvédelmet, és különböző mikro- és makroprudenciális eszközöket vezetett be, amelyek a hosszú távú pénzügyi stabilitást szolgálják.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: abban, hogy Magyarország a válságból a gazdasági növekedés útjára lépett, nagy szerepe volt annak a 2010-ben elindított stratégiának, amely a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett a strukturális reformokat helyezte a gazdaságpolitika középpontjába. Kifejtette: olyan intézményi kereteket teremtett a kormány, amelyek megakadályozzák az adósság újratermelődését, végbement az adó-, a munkaerő-piaci és a közszférát érintő reform is.

Az államtitkár kiemelte: a magyar válságkezelés fő tapasztalata, amely más országok számára is értékes lehet, hogy a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett megéri végigvinni a gazdaság versenyképességét erősítő reformokat is.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×