Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
315.69
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Jó évet zár a magyar tejágazat

Kedvező évet zárt 2013-ban a magyar tejágazat, a tejtermékek piaca egész évben keresleti volt, ez pedig mind a termelők, mind a feldolgozók számára jövedelemtöbbletet eredményezett - mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek az ágazat teljesítményét értékelve.

Emlékeztetett: a szakmaközi szervezet már 2012. harmadik negyedévében előre jelezte, hogy 2013-ban az ágazatban erős keresleti piacra lehet számítani. Ez a prognózis pontosnak bizonyult: egész évben jelentős kereslet mutatkozott mind a tej, mind a tejtermékek iránt. A kereslet oka - ami főként az exportpozícióból adódott - az volt, hogy uniós és a világ más részén lévő országokban csökkent a tejtermelés. Mindez az egész évben folyamatosan felfelé húzta az árakat.

Míg 2013-ban az év elején a tej felvásárlási ára 90-92 forint körül mozgott literenként, addig az év végére megközelíti a 108-110 forintot. November végén - amely időszakról pontos adatok állnak rendelkezésre - már 105 forint volt a tej literenkénti ára. Ez pedig azt jelenti, hogy a gabonaárak jelentős év közbeni esése miatt a tejtermelés jövedelempozíciója 2013-ban javult.

A feldolgozók a tej felvásárlási árának emelkedését kénytelenek voltak érvényesíteni átadási áraikban is. Főként a vezértermékek - például a 2,8 százalékos zsírtartalmú, valamint a hosszan eltartható UHT tej, a trappista sajt, a tehéntúró és a vaj - átadási árai emelkedtek.

Az átadási áremelés átlagosan 15-20 százalékot tett ki. Az árnövekedést azonban a kiskereskedők részben tompították, egy az egyben nem hárították át a fogyasztókra. Így egy év alatt átlagosan 10-15 százalék volt a fogyasztói áremelkedés a tejtermékek belföldi piacán. A fogyasztás ugyanakkor általában nem - vagy csak minimális mértékben - csökkent. A szakmaközi szervezet adatai szerint a tej- és tejtermékfogyasztás a magyar piacon 2013-ban stagnált az előző évhez képest.

Lukács László beszélt arról is, hogy a Tej Terméktanács 2013-ban kidolgozott egy ágazati fejlesztési koncepciót, amely a további fejlődés lehetséges irányait jelölte ki. Erre azért volt szükség, hogy a következő - 2014-ben kezdődő - uniós költségvetési időszakban a magyar tejágazat ne jusson a cukoripar sorsára.

A stratégia a fejlesztési források elosztására, a piacszabályozás további fejlesztésére valamint az ágazatban megvalósítandó innovatív fejlesztésekre tesz javaslatot. Ezek megvalósítása azért szükséges, mert 2015-ben - a most rendelkezésre álló információk szerint - az Európai Unióban megszűnik a tejkvóta rendszere.

Amennyiben a terméktanács stratégiájában szereplő intézkedések egy-két éven belül megvalósulnak, úgy Magyarország nyertese lehet az uniós tejkvóta kivezetésének - mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Lukács László szerint már látszanak azok a belső jelek az ágazatban, hogy a mostani keresleti piac nem marad fenn sokáig, és a jövő év második negyedévétől ár-visszarendeződés várható. Ennek pontos időpontját és hatásait még nem lehet megbecsülni, de a keresleti piac húzó hatása jövő év közepe táján megszűnik, amire a Terméktanács szerint az ágazat szereplői hosszú távú szerződéses kapcsolatok kialakításával készülhetnek föl.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×