Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Még nem sikerült rendbe tenni az állami földek nyilvántartását

Az állami földterületek felét adná a kabinet bérbe a gazdáknak, ám még mindig nem sikerült teljesen rendbe tenni az állami földek nyilvántartását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint nem ad visszaélésekre lehetőséget, hogy helyi földbizottságok fogják elbírálni, hogy valaki szerezhet-e földtulajdont vagy sem. Azt, hogy kik vehetnek majd részt a földtulajdon-szerzéseket elbírálni hivatott helyi földbizottságokban, egy későbbi, alacsonyabb szintű jogszabályban határozzák meg a kormánypártok - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A bizottságok minimum 3, maximum 9 fősek lesznek. Arra a kérdésre pedig, hogy nem tart-e a visszaélésektől, az államtitkár azt mondta, bízik abban, hogy a helyi gazdák pontosan tudják, kit fognak megválasztani. Ha nem elégedettek azzal a bizottsággal, majd leváltják.

A zsebszerződések ügyében Bitay Márton kiemelte, hogy a BTK júliustól bünteti az ilyen megállapodás résztvevőit, továbbá az új földtörvény értelmében földadásvételi szerződést csak az állam által kiadott formanyomtatványon lehet a földhivatalhoz benyújtani.

Eddig egyébként 5 ezer hektárnyi zsebszerződéssel érintett földterületet vásárolt vissza az állam - tette hozzá az államtitkár.

Beszélt arról is, hogy az állami földterületek felét adná a kabinet bérbe a gazdáknak, ám még mindig nem sikerült teljesen rendbe tenni az állami földek nyilvántartását.

Az összes magyarországi földterület 10 százaléka állami tulajdon, ennek a felét érinti a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektárnyi területet adnak pályázati úton haszonbérbe a családi gazdaságoknak.

Májusban már meghirdettek 40 ezer hektárnyi földet, amely nemzeti parkok vagyonkezelésében van, és a fennmaradó több mint 200 ezer hektárnyi területben szintén a nemzeti parkok, valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vagyonkezelésében lévő földek szerepelnek, ám ezekre különböző környezetvédelmi előírások vonatkoznak.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pályáztatás feltételei a 2010 előtti időszakkal ellentétben egységesek.

Az állami földek nyilvántartásba vétele nem egyszerű - hangsúlyozta Bitay Márton.

Voltak olyan területhasználók, akik hosszú évek óta nem fizettek az állami földek használatáért úgy, hogy az állam nem is tudott arról, hogy az a terület állami tulajdon.

Három év megfeszített munkájával még mindig nem sikerült teljes mértékben rendbe tenni a 2002. és 2010 közötti hanyag állami vagyonnyilvántartást - emelte ki Bitay Márton, aki azonban arra nem tért ki az államtitkár, hogy várhatóan mikorra fejezik be ezt a munkát.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Panulin Ildikó

Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×