Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
315.96
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben

Összesen 92,9 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetésben, és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten. A kormány 2013-ra az irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek folyó kiadásainál a GDP 0,3 százalékának megfelelő zárolást rendel el, aminek az Európai Bizottság számításai szerint is 0,3 százalékponttal kell csökkentenie az eddigi hiányprognózist.

Hozzátette, ez együtt 150 milliárd forint, de ha ez nem elegendő, bevételnövelő intézkedésként a transzakciós illeték emelése és a bankadó újragondolása következik.

A zárolásra vonatkozó döntést a kormány meghozta, az erről szóló kormányhatározat május 13-án kihirdetésre kerül a Magyar Közlönyben - tette közzé a kabinet pénteken a kormany.hu-n.

Amennyiben ezt az Európai Bizottság elégtelen lépésnek minősítené, akkor a kormány csak akkor folytatja a GDP 0,2 százalékának megfelelő kiadással járó idei kormányzati beruházásokat, ha azok csak és kizárólag az esetlegesen az állami vagyon értékesítéséből származó egyszeri bevétellel ellentételezve valósulnak meg. Ha mindez továbbra sem bizonyulna elegendőnek, akkor a kormány készen áll az adók - a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték - kulcsainak megemelésével biztosítani a bizottság által elvárt egyensúlyjavulást.

2014-re is jelentős eltérés van a magyar gazdaság növekedésének megítélése tekintetében a kormány és az Európai Bizottság előrejelzése között. A kormány 1,9 százalékra, az Európai Bizottság 1,4 százalékra várja a GDP növekedésének mértékét. Amennyiben a makrogazdasági körülmények alakulása azt szükségessé teszi, akkor a 2013. év vonatkozásában meghozott zárolások beépülnek a 2014. évi költségvetés tervezési bázisába.

Ha a hiánycél teljesítése szükségessé teszi, a kormány a 2014. évben a költségvetés folyó bevételeiből nem költ egyedi nagyberuházásokra, azokat csak az állami vagyon hasznosításából származó bevételből finanszírozza. Végül ezen esztendő vonatkozásában is érvényes azon kitétel, mely szerint amennyiben mindezt az Európai Bizottság nem tartja elegendőnek a hiány biztonságosan 3 százalék alatt tartásához, akkor a kormány készen áll a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték növelésén keresztül elérni e szintet.

A magyar kormány reményét fejezi ki, hogy az elmúlt évek negatív tapasztalatai, az egymáshoz közeledő előrejelzések és a most meghozott döntések együtt elegendőek ahhoz, hogy a túlzottdeficit-eljárást az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács idén nyáron megszüntesse Magyarország ellen - olvasható a kormany.hu-n.

Hiteltelen gazdaságpolitikát lát az ellenzék


A megszorító intézkedések folytatásának tartják a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési zárolásokat az ellenzéki erők.

A Jobbik szerint a kormány kizárólag a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartására koncentrál; a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyteremtésre nem fordít figyelmet. Az MSZP szerint a bejelentés már a negyedik Orbán Viktor miniszterelnök által megrendelt megszorító csomag. Az ellenzéki párt szerint a kormány gazdaságpolitikája hiteltelen, a befektetők pedig elkerülik Magyarországot. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási mozgalom attól tart, hogy a kórházak, iskolák finanszírozására jut majd kevesebb.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Budapest zöldfelületeinek fenntartását több mint két évtizede egy szűk kör végzi. Karácsony Gergely főpolgármester zászlajára tűzte, hogy kiszorítja a fővárosból a céghálót, ami szépen is haladt – egy parkot leszámítva. Ez a Városliget, aminek fenntartására idén májusban kötöttek újabb, 900 milliós szerződést. A Városháza arra hivatkozott, hogy mivel a terület állami, a gondozása nem az ő dolguk. A Liget fenntartása azonban legalább 33 éve az ő kötelességük, amit az önkormányzat saját cége, a Budapesti Közművek (BKM), évről-évre le is ír a szerződéseiben. Karácsony és a BKM is azt ígéri, hogyha visszakerül a főváros tulajdonába a Városliget, akkor a munkákat is beszervezik – csakhogy a kormány éppen júniusban határozott a terület fejlesztéséről, ami alapján nem a visszaadáson gondolkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×