Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Dönthet a Fővárosi Közgyűlés a taxirendeletről

A taxiszolgáltatás feltételeit tartalmazó rendeletről dönthet keddi rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A testület március végén már megtárgyalta a tervezetet, de további egyeztetéseket és a beérkezett álláspontok további tanulmányozását tartották indokoltnak, ezért a rendeletről nem szavaztak.

A rendelettervezet szerint csak olyan autóval lehet taxizni, amely tíz évnél fiatalabb. Egyebek mellett meghatározzák az autó teljesítményét, a külsejét, a kötelezően megjelenítendő információkat a karosszérián, az ablakokon. A járművekben a dohányzást tiltja a rendelettervezet, és kötelezően előírja a bankkártyás fizetés biztosítását, reklámot pedig csak a hátsó lökhárítón lehet elhelyezni.

A javaslat a tarifákra vonatkozóan két változatot tartalmaz. Az A-változat fix tarifával számol, ez 450 forintos alapdíjat, 280 forintos kilométerdíjat és 70 forintos percdíjat állapít meg. A B-változat a korábbi előterjesztéshez képest új, ez az eddigi rögzített hatósági ár helyett maximált hatósági árat vezetne be az előrendelt taxik esetében 450 forintos alapdíjjal, 310 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal. Ha a taxit nem előre rendelték meg, akkor rögzített árként 450 forintos alapdíj, 280 forintos kilométerdíj és 70 forintos percdíj lenne alkalmazható.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×