Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Környezetbarát töltőállomást adott át a Mol - képgaléria

Környezetbarát töltőállomást helyezett üzembe a Mol Nyrt. a fővárosban, a több mint 300 millió forintból megvalósuló kút működtetése éves szinten 7 ezer köbméter gáz és 120 ezer kilowattóra áram megtakarításával jár egy hagyományos állomáshoz képest.

Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója a töltőállomáson csütörtökön rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a megtakarítások mellett a "zöld kút" 100 tonnával kevesebb széndioxidot bocsát ki, mint egy hagyományos töltőállomás.

A pénzügyi megtérülésről elmondta, ez egy tesztkút, ahová minden ma elérhető modern zöld technológiát és eszközt beépítettek azzal a céllal, hogy teszteljék, melyik megoldásra van szükség. A tapasztalatokat felhasználva Mol több hasonló töltőállomás építését is tervezi, például Horvátországban és Szlovákiában is, de már nem feltétlenül ezzel a felszereltséggel.

Az hagyományos kutakhoz képest több mint 50 százalékkal olcsóbban működtethető új töltőállomáson elektromos autókat is lehet majd tölteni, az ABB technológiája 20 perc alatt tölti fel az akkumulátort.

Az Istenhegyi úti kút homlokzatának jelentős részét és tetejét is örökzöld növények borítják, amelyek télen szigetelnek, meleg nyári napokon pedig csökkentik a hőmérsékletet az épületben. A kútoszlopok feletti előtetőn, és a fölé magasodó "szolárfán" elhelyezett integrált napelemek a napenergiát átalakítják elektromos árammá, és ellátják vele a töltőállomást. Az épület fűtését-hűtését és meleg víz ellátását levegő-víz hőszivattyús rendszer teszi lehetővé.

A töltőállomás napsütéses nyári napokon önállóan megtermeli a saját energiaszükségletét.

Az Európában egyedülálló kút terveit az Európa Stúdió készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×