Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Szakadatlanul erősödik a forint

A stabil reggeli kezdés után délelőtt rákapcsolt a forint, az euróval szemben a 306-as szint alá süllyedt az árfolyam. Egy hét alatt nagyon eltávolodtunk a múlt csütörtöki történelmi mélyponttól. A forint szárnyalásához több mindenre volt szükség.

Miközben zajlanak a tárgyalások a kormány és a nemzetközi szervezetek között, egyre több külföldi elemző igyekszik számba venni az EU-IMF-páros és a magyar kormány közötti egyeztetések kimeneteleit. Több sokkoló forgatókönyv készül az elemzőházakban, de nyugtatásképp azonnal hozzá is teszik: alapesetben a megállapodás létrejöttével számolnak.

Az egyébként is javuló nemzetközi befektetői hangulatban (jó spanyol és olasz aukciók: erősödő euró) erős befektetői érdeklődést mutattak a magyar államkötvény aukciók; ez a forint gyengülésére játszó, korábban nyitott pozíciók zárási hullámát indította el a piacon, és ez okozza a hullámszerű jelentős forinterősödést - mondta el a portálnak egy névtelenséget kérő budapesti banki devizakereskedő.

Magyar szempontból ezek voltak az első kötvényaukciók azóta, hogy múlt héten látványosan megfordult a kormányzati kommunikáció az EU/IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban és a kormányfő is hangsúlyozta a minél hamarabbi megállapodás szükségességét.

Elképzelhető, hogy a forint ugrása mögött más információ is van (például az IMF-tárgyalások haladása Washingtonban), de a kereskedő nem tud ezekről semmi konkrétumot.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×